Esélye sem volt a Lombardnak. Győzelem a Ligakupában

Sokan féltették a Szombathelyi Haladást, hogy a Soproni Ligában kevesebbet játszó játékosokkal és az Illés Akadémia növendékeivel képes lesz-e felvenni a harcot az NBII-es Pápával. Nem volt ok az aggodalomra. A Haladás hengerelt és 5-2-re győzött.

Kovács László, a Lombard edzője a találkozó előtt azt nyilatkozta, hogy a csapat minden mérkőzést komolyan vesz és így lesz ez a Haladás ellen is. Az eredmény ismeretében ez a Lombardra nézve szomorú, a Haladás ugyanis győzött, még úgy is, ha kimondva és kimondatlanul is mást szolgált nekünk ez az összecsapás. Csertői Aurél vezetőedző soha nem rejtette véka alá, hogy ez a sorozat a csapatának nem szolgál más célt, mint a fiatal tehetségek fejlődésének elősegítése és a kevesebb szerephez jutók játékban tartása. A mai kilencven percet látva komoly bajban lehet a mester, hiszen többen kiváló teljesítményt nyújtottak.

Andorka Péter ismét betalált tétmérkőzésen, Schimmer Szabolcs bejátszotta a teljes jobboldalt. Skriba Máté minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy talán Ő lehet az első az Illés Akadémiából, aki helyet követel magának a csapatban bajnoki mérkőzésen is. Maikel rengeteget futott, ütközött joggal reménykedhet benne, hogy rövidesen nemcsak epizód szerepek jutnak neki. A csapatból egyébként mindenki jól játszott, ráadásul a cseréknek is sikerült hozzá tenni a csapat teljesítményéhez.

A Haladás győzelme egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben.

Haladás-Pápa 2008.10.15.
Balassa révén szerzett vezetést a Haladás. Tekintse meg első galériánkat!
Unger Tamás

A B-csoport második fordulójának további eredményei:

Budaörs - Győri ETO 0-1
MTK - Siófok 1-8

A Ligakupa B-csoportjának táblázata megtekinthető a főoldalon.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!