A múlt héten rendkívüli körülmények között veszítette el veretlenségét az NB III-ban szereplő Haladás II. együttese. A 9. fordulóban már csak a Haladás II.-Mór mérkőzés lejátszása várat magára - ebben a körben nyert a Csákvár és a Csorna is, így Tóth László együttese is nyerési kényszerben van.
Balogh Gyula technikai vezető tájékoztatása alapján a szombathelyiek a Városligeti pályán fogadják a Mór csapatát, és a Mursits - Szvoboda, Devecseri, Nagy B., Farkas - Kalász, Szakály, Hanzl, Skriba - Simon, Ugrai összeállításban fog kezdeni. Csereként Dombó - Horváth D., Radó, Gyurján és Szeles vár bevetésre.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!