Esélye sem volt az MTK-nak
Csípős hidegben kezdődött el a találkozó. A Hali már az első percektől nekirontott ellenfelének, a fővárosiak 20 perc elteltével, Kaj két bombája után is csak a kapufának köszönhették, hogy nem kerültek hátrányba.
A 29. percben aztán az előremerészkedő Devecserit buktatta Présinger a 16-oson belül, a büntetőt pedig Tóth Norbert védhetetlenül vágta a bal alsóba. A gól után Schuszter partjelzőnek akadtak gondjai, eltörött a zászlója, berohant az öltözőbe kicserélni, így bő három percig csak egy partjelzővel fújta a meccset Arany Tamás. Sokáig ez volt azonban az egyetlen említésre méltó jelenet a pályán.
A folytatásban mezőnyfölényben játszott ugyan a Hali, ám helyzetekig nem jutottak el Lengyelék. Két perccel az első félidő előtt aztán Maikel szánta el magát lövésre jó 23 méterről. A brazil óriási gólt vágott a bal felsőbe. Az első negyvenöt percben elsősorban Kaj, Maikel, Tóth Norbert és Iszlai volt elemében. Szép Tamásnak a kirúgásokon kívül nem is akadt dolga.
A szünetben aztán mindkét edző cserékkel próbálta meg frissíteni csapatát. A hazaiaknál Tóth Norbertet Skriba, Csontost pedig Csutak váltotta. A játék képe azonban nem változott, a szombathelyiek akkor alakítottak ki helyzeteket a vendégek kapuja előtt, amikor csak akartak. Garami József együttese nem tudott mit kezdeni a mezőnyben tetszetősen futballozó vasi fiatalokat, sokszor csak durva faultok árán tudták megállítani őket.
A Hali tehát a héten egyszer már legyőzte kék-fehér ellenfelét. Szombaton este, a ZTE ellen a hasonlóan jó folytatásban bízunk.
A csoport másik meccsén egyébként a Győri ETO 0-0-ás félidő után 3-0-ra nyert a Siófok ellen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!