Van félnivalójuk!

Az ősszel átgázolt a Haladás a jelenleg második helyezett MTK csapatán.

Szombaton 16 órától az MTK otthonába látogat a Szombathelyi Haladás NB I-es labdarúgócsapata az OTP Bank Liga 23. fordulójában.

A szombathelyieknek nincs sok idejük keseregni a Videotontól elszenvedett vereség miatt - még akkor sem, ha a Haladás legalább az egy pontra rászolgált volna -, hiszen egy újabb kőkemény összecsapás vár Artner Tamás legénységére. Az sem hajthatja a zöld-fehérek malmára a vizet, hogy a fővárosiak viszonylag sima, 3-0-ás győzelemmel hangoltak a találkozóra, és továbbra is tartják a helyüket a dobogó második fokán. Ez azonban még nem minden, hiszen ki ne emlékezne a két csapat őszi mérkőzésére, amikor is a Hali állította meg az MTK fiataljainak remek sorozatát, a Rohonci úton aratott 3-0-ás győzelmet a vasi alakulat. Akkor egy mérkőzésen sikerült három gólt szereznie a Haladásnak, ez a tavasszal eddig sajnos öt mérkőzés alatt jött össze, ráadásul akciógóllal is adósak már a játékosok a Hali szimpatizánsoknak. Remélhetőleg a szombati összecsapáson most ez a sorozat szakad meg, és annak ellenére, hogy az MTK a pályaválasztó, megint meg tudjuk lepni Garami József tanítványait.

A Szombathelyi Haladás várható kezdőcsapata: Rózsa - Schimmer, Guzmics, Fehér, Tóth - Iszlai, Simon - Nagy G., Radó, Halmosi - Ugrai.

Az ősszel térde kényszerítette a Haladás az MTK-t
Unger Tamás

Artner Tamást ma nem értük el, hívtuk, üzentünk, úgy látszik, nem volt mondandója a Haladás szurkolóknak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!