Kikapott a Haladás II.

Hazai pályán 1–0-s vereséget szenvedett Farkas Péter együttese.

Haladás II.–Balatonfüred 0–1 (0–1)

Haladás II.: Totka - Szeles, Jagodics, Devecseri, Farkas - Hanzl, Iszlai, Radó - Czafit, Dancsecs, Lenkó.

A dobogót ostromló Balatonfüred a 38. percben szerezte meg a vezetést. A 72. percben 10 emberre olvadt a Haladás II. - Kalász Milánt állította ki a játékvezető -, ám öt perc múlva a létszám kiegyenlítődött, a vendégek közül Babics mehetett idő előtt zuhanyozni. Az eredményben azonban sajnos nem történt változás, a Haladás II. kikapott, maradt a bajnokság hetedik helyén.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!