Haladás az NB III-ban. Elkészült a csoportbeosztás

A Magyar Labdarúgó Szövetség Amatőr Bizottsága elkészítette az NB III csoportbeosztását. A Bakony-csoportba hat vasi csapat mellett két zalai, négy-négy, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyét képviselő egyesület került.

A 2007/2008-as bajnokságban a Győri ETO és a Zalaegerszegi TE második számú csapata is feljutott a másodosztályba, így idén a szombathelyiek lesznek az egyetlenek, akik NB I-es csapat „fakójaként” indulnak a harmadik vonalban. Az Illés Béla Football Akadémia fiataljainak tehát most már felnőttek ellen kell felvennie a küzdelmet – erre hazai pályán a Király Sportlétesítményben kerülhet sor.

A sorsolásra napokon belül sor kerül, az első kör augusztus 9-én lesz. Tóth Miklós, a klub manager igazgatója elmondta: szeretnék elérni azt, hogy ellentétes sorsolása legyen az NB I-es és az NB III-as csapatnak, így minél többen kint lehessenek az akadémisták mérkőzésein.

NB III Bakony-csoport (2008/2009-es idény)


Ajka-Padragkút (Veszprém megye)
Badacsonytomaj (Veszprém megye)
Büki TK (Vas megye)
Celldömölki VSE (Vas megye)
Csesztreg KSE (Zala megye)
Csorna SE (Győr-Moson-Sopron megye)
E. Mosonmagyaróvár (Győr-Moson-Sopron megye)
Elekthermax Pápa (Veszprém megye)
Hévíz L (Zala megye)
Lipót (Győr-Moson-Sopron megye)
Répcelak SE (Vas megye)
Sárvár FC (Vas megye)
SVSE Sopron (Győr-Moson-Sopron megye)
Szombathelyi Haladás II (Vas megye)
TIAC Honvéd-Tapolca (Veszprém megye)
Vép KSE (Vas megye)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!