Az elmúlt három körben a Halit látták a legtöbben

Itthon félház az átlag a két meccsen.

Két hazai meccsén nem kapott ki, viszont két idegenbeli találkozóján nem szerzett pontot a Szombathelyi Haladás az idei bajnokságban.

Kispesten és a Groupama Arénában is szépszámú vendégtábor bíztatta a mieinket, de csak gólörömök jutottak nekik osztályrészül, győzelem utáni ünneplés nem.

Az első hazai találkozón az Újpest volt a vendég: 4.965-en látogattak ki a Rohonci útra - ebből jó kétszáz fő alkotta az újpesti szurkolóhadat. A meccs 1–1-re végződött, a Hali gólját Michael Rabusic szerezte. Ebben, azaz a második fordulóban Szombathelyen voltak a legtöbben (a kört összesen 18.853-an látták, így a teljes nézőszám 26%-a a Rohonci úton volt).

A Ferencváros ellen 7.504-en váltottak jegyet - eddig a 2018/2019-es szezonban ez a leglátogatottabb meccs (úgy tűnik, hogy a IX. kerületiek is a kb. hat-hétezres átlagra "állnak be"), azaz megint csak a Halit láthatták a legtöbben.

A múlt héten a Puskás Akadémia volt a vendég Szombathelyen. A vendégszektor üres maradt, és a kevésbé vonzó csapatra (pedig 4 ex-szombathelyi is játszott náluk) kevesebben is voltak kíváncsiak, összesen így is alig maradtunk négyezer alatt (3.965 fő - itt is 26% az arány).

A következő, azaz az ötödik fordulóban Diósgyőrbe látogat a Hali: ez lesz az első alkalom, hogy pályára léphetnek a zöld-fehérek az új DVTK-stadionban, és annak ellenére, hogy az FTC hazai pályán játszik, akár esély is lehet arra, hogy ez a magas nézőszám-sorozat folytatódjon.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!