Nyerni megyünk Kaposvárra

Schimmer vállalja a játékot, így Artner Tamás nem változtatott a Paksot kiütő csapatán.

Jó meccsekkel, győztes meccsekkel a háta mögött várja hétvégi bajnokiját a Haladás Sopron Bank. Artner Tamás együttese győzni megy Somogyba.

– Nagyon nehéz mérkőzés lesz, a Kaposvár ugyanis holnap akarja bebiztosítani a jövő évi NB1-es tagságát – mondta a Nyugatnak Artner Tamás. – Ennek ellenére mi úgy megyünk oda, hogy egyértelműen győzelemre játszunk. Azt azonban már csak a mérkőzés, a játék képe fogja megmutatni, hogy ebből mi realizálódik. Ellenfelünk egy masszív, jól védekező csapat, mutatja ezt a sok döntetlen is, amit játszottak. Egyszerű focit játszanak, mivel kiemelkedő focistájuk nem sok van. Egy jó csatáruk Grúz és sok tehetséges fiatal focistájuk viszont van, nem lesz könnyű dolgunk.

A Haladásból biztosan hiányzik majd Kenesei Krisztián és Sipos Norbert sérülés miatt, de nem lesz ott a többiekkel Goran Vujovics sem, akit a szakmai stáb hazaengedett, hiszen a napokban szül a felesége.

A Haladás vezetőedzője egyébként követi a jól bevált mondást: győztes csapaton ne változtass, így ugyanaz a tizenegy játékos fut ki a gyepre, mint a Paks ellen.

A várható kezdő tizenegy: Gőcze – Schimmer, Guzmics, Korolovszky, Tóth P. – Iszlai, Rajos – Nagy D., Nagy G., Halmosi – Radó.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!