Simon Ádám az olimpiai válogatottban

Meghívót kapott az olimpiai válogatott rendkívül fontos selejtező-mérkőzésére a Szombathelyi Haladás középpályása, Simon Ádám.

Róth Antal, az olimpiai (U21-es) válogatott szövetségi edzője a kinevezése utáni első találkozóra készül. A Haladástól alig 10 napja elköszönt tréner meghívót küldött a vasiak kiválóságának, Simon Ádámnak is.

Az olimpiai válogatott tagjai vasárnap este találkoznak Telkiben, a bosnyákok elleni találkozóra augusztus 11-én kerül sor. A mieink a csoport harmadik helyén állnak, öt meccs után 9 ponttal, míg Bosznia-Hercegovina a negyedik, öt mérkőzés öt pont a mérlegük.

A zenica-i mérkőzés után még két hazai meccs vár a Róth-csapatra: Bosznia mellett Wales ellen kell nyerni szeptemberben, de a kilenc pont begyűjtése sem garantálja a csoportból való továbbjutást.

Róth Antal kerete

Kapusok: Gulácsi Péter (FC Liverpool), Megyeri Balázs (Olympiakos Pireus)

Védők: Lázár Pál (Videoton FC), Szokol Zsolt (Újpest FC), Pintér Ádám, Zámbó Bence(MTK Budapest), Debreceni András (Budapest Honvéd), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen), Szabó János (Paksi FC)

Középpályások: Farkas II Balázs, Varga József (Debreceni VSC-TEVA), Szakály Dénes, Gosztonyi András (Videoton FC), Vass Ádám (Brescia Calcio), Gyömbér Gábor (Lombard-Pápa), Simon Ádám (Szombathelyi Haladás), Szatmári Lóránd (Reggina Calcio)

Támadók: Futács Márkó (FC Ingolstadt), Németh Krisztián (FC Liverpool), Balázs Zsolt (Zalaegerszegi TE FC)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!