Haladás tanár úr kiosztott egy ötöst

Ismétlés 28 év után.

Azért egy ötös nem minden nap jön össze egy bajnoki osztályban, valljuk meg őszintén. Ráadásul idegenben, 500 Haladás-szurkoló előtt még inkább melengette a meccs eseménysora a szombathelyi szíveket.

2012. május 5-én rúgtunk legutóbb ötöt, akkor az NB I-ben. A vasiak Gőcze – Schimmer (Búrány, 50.), Guzmics, Korolovszky, Tóth P. (Ugrai, 65.) – Rajos, Iszlai – Nagy D., Nagy G., Halmosi – Radó (Kulcsár, 77.) csapattal fogadták a Paksot. Az Artner Tamás vezetette zöld-fehérek Radó, Nagy, Iszlai, Ugrai és Kulcsár találataival nyertek 5–0-ra.

A másodosztályban a legutóbbi feljutás szezonjában rúgtunk ötöst, akkor is hazai pályán. Csertői Aurél a Rózsa – Schimmer, Guzmics, Kuttor, Tóth P. – Rajos (Vörös, 70.), Kaj, Tóth N. – Nagy G. (Mihalecz, 71.), Andorka, Simon A. (Burkus, 74.) gárdának szavazott bizalmat 2008. március 8-án. A mieink a Rohonci úton a Mosonmagyaróvárt verték meg 5–0-ra. A Hali gólszerzői Andorka, Simon, Kuttor, Vörös és Tóth Norbert voltak.

Kiss Tamás

Ezek azonban hazai pályán elért győzelmet voltak, melyeken legalább öt gólt rúgott a Haladás. Idegenben 1992. augusztus 23-ig kell visszalapozni a zöld-fehér történelemkönyvben ahhoz, hogy egy 5–1-es győzelmet találhassunk. Akkor Glázer Róbert a Derdák – Neudl G., Jagodics, Szűcs – Németh Z., Kenesei, Somfalvi, Tóth Gy., Topor (Kovács Zs., 77.) – Hidvégi, Farkas csapatot játszatta a budapesti Ady Endre utcában, ahol az NB II Nyugati-csoportjának 2. fordulójában az Erzsébeti SMTK-Bauinvest vendégeként szerepeltek.

Kamaszos hévvel rontott ellenfelére az erzsébeti gárda, ám hamar kiderült, hogy ezzel a kamikázé taktikával ellenfele malmára hajtja a vizet. A jobb erőkből álló, tapasztaltabb vendégegyüttes könyörtelenül kihasználta a kontrajátékból adódó lehetőségeket

– jegyezte meg másnap a sportnapilap szakírója.

A Haladás góljait Topor, Hidvégi, Somfalvi és Farkas szerezték, míg a hazai kapus, Pap is besegített egy lövést, a végül 5–1-re diadalmaskodó szombathelyieket támogatva.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!