Rózsa ma már edzett

A brutálisan elintézett Halmosi hétvégi játéka kérdéses.

Öt edzéssel készül az Újpest elleni mérkőzésre a Haladás. Szentes Lázár délelőtti foglalkozásokat tart, kivéve csütörtökön: akkor délután kettőkor vezeti a tréninget.

Szombaton reggel buszozik fel Budapestre a csapat: Gyirmóton lesz egy kis pihenő útközben. A mérkőzés 14 órakor kezdődik, az m1 adja élőben.

Véletlenül alakult úgy, hogy a Puskás után az Újpest az ellenfél az U21-eseknél is. Kuttor Attila csapata pénteken délben fogadja a lilákat.

A térdsérülés miatt hiányzó Rózsa Dániel ma már együtt edzett a többiekkel, de a bal szárny: azaz Halmosi Péter, Katona Máté és Devecseri Szilárd szombati játéklehetősége most még kérdéses.

A Harsányi Zoltán által elkövetett és megtorlatlanul maradt belépőnek komoly maradványai vannak a Hali 79-esének lábfején.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!