A Haladás a második félidőben nagyon megverte a Puskás Akadémiát

A szombathelyiek a szezonban először nyertek idegenben.

A forduló előtt 20 ponttal kilencedik Puskás Akadémia fogadta Felcsúton a 14 ponttal tizenegyedik Haladást. A pfla.hu tudósítása szerint a 3. percben máris vezetéshez jutottak a hazaiak: Perosevic a kapunak háttal állva tette vissza a labdát a 300. NB I-es bajnokiját játszó Szakály Péternek, aki húsz méterről védhetetlenül bombázott a jobb felsőbe. Itt a videó a gólról!/p]

A 14. perc egyenlítettek a vendégek. Vanczák mellett esett el Schimmer a tizenhatoson belül, Vad II megadta a büntetőt, amelyet Ramos értékesített. Három perccel később Szakály adott remek labdát Perosevicnek, aki befelé cselezett, majd tizennyolcról ballal a bal kapufa mellé lőtt. A 33. percben cserélt a Hali, Predrag Bosnjak jött be David Williams helyére. A félidőre 1-1-gyel vonultak a csapatok.

Az 59. percben vezetést szerzett a Haladás: egy jobb oldali szabadrúgás után Stef Wils belsőzött a kapuba, 1-2. A 83. percben, egy bal oldali Haladás-akció után Ramos dönthette volna el a mérkőzést, Vanczák blokkolni tudott. Végül a Haladás még hozzá is tett az előnyéhez: Ramos állította be a 3-1-es végeredményt. A szombathelyi együttes első idegenbeli sikerét szerezte meg, a korábbi hét idegenbeli meccsén mindössze egy pontot tudott gyűjteni.

(Via: rangado.hu)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!