Így látta a két vezetőedző

Nagy jelentősége van a győzelemnek - mondta Michal Hipp.

Michal Hipp: Annak ellenére, hogy a sok sérülés miatt szűk keretből válogathattam, nagyon nagy jelentőségű győzelmet arattunk ma egy kifejezetten jó csapat ellen. Hamar gólt kaptunk: túl szigorúnak tűnt az ítélet, én a kispad mellől messze voltam a szituációtól, de a félidőben Schimmer Szabolcs elmondta, hogy nem ért Szakály Péterhez. Én abban a pillanatban – mivel a büntetőt már megítélte a játékvezető – már arra koncentráltam, mit kell másképpen vagy jobban csinálunk. Sikerült egy remekbeszabott góllal egyenlítenünk, és próbált dominálni a csapatom. Sokat gyakoroltunk új pontrúgás-típusokat, emiatt külön örülök, hogy szöglet után tudunk fordítani, majd nagyon hamar kettőre növeltük az előnyt. A meccs vége izgalmasra sikerült, de az utolsó perceket úgy töltöttük az ellenfél térfelén, ahogy azt a komoly professzionális csapatoktól látni. Két nap pihenőt kapnak a fiúk, és készülünk az utolsó négy meccsre: a célunk az, hogy ne az utolsó fordulóra maradjon a bennmaradás kérdése.

Pintér Attila: A mérkőzés – az eredmény szempontjából – jól indult a számunkra. Sőt, ha az egygólos előnyünk birtokában két esetben is sikerül jó utolsó passzt adni, akár ziccerbe is kerülhettünk volna. Ezek után azonban egyenlített a Haladás: nem is tetszett ebben a periódusban a középpályánk játéka, túl körülményesek voltak a játékosaim. A második félidőben nagyon hamar kaptunk két gólt egymás után, pedig a pontrúgásokat követően inkább mi voltunk erősek. Nem igazán tudtuk a mi játékunkat mutatni, így gratulálok a Haladásnak, nagyon fontos pontokat szereztek a céljuk elérésé érdekében.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!