Újabb Kishali-vereség

Megint a helyzetkihasználással volt gond.

A létszám- és hazai pálya-gondokkal küszködő Szombathelyi Haladás U19-es csapata ezúttal Bükön a sportcentrumban fogadta ellenfelét, a Puskás Akadémia U19-es együttesét. A tét annyi volt a meccs előtt, hogy véglegesen le tudja-e szakítani ellenfelét a 4. helyért folytatott küzdelemben a Kishali, vagy még akad izgulnivaló az utolsó fordulóra is.

Németh Szabolcs a Kiss Á. - Nyíri, Bognár, Bolla, Füleki - Nyári - Halmai, Doktorics, Illés, Balogh - Szekér tizeneggyel kezdett, a szünetben Tóth-Gábor, a hajrára pedig Bokor állt be.

A teljes első félidőben a vendégek térfelén folyt a játék, helyzetek sokaságát alakította ki a Kishali, ám képtelen volt kapuba találni. Fordulás után egy vendégakció góllal ért véget, ám ez sem változtatott a játék képén: futószalagon érkeztek a zöld-fehér helyzetek, ám ki is maradtak, így utolsó "hazai" találkozóján 1–0-ra kikapott Németh Szabolcs tizenegye.

A zárófordulóban az utolsó helyen szerénykedő DVTK vendégei lesznek Bolla Gergőék, a mérkőzés június 1-jén, 11 órakor kezdődik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!