Itthon is megverte a Siófokot a Haladás

Németh Márió és Medgyes Zoltán góljaival 2–0-ra győztek a zöld-fehérek.

Mindössze 16 játékost láthattunk a szombathelyiek keretében, míg a vendégeknél hosszabb volt a lista – azaz, ahogy a Mátyus János-Felipe Matos edzői stáb előrejelezte, erősen megfogyatkozott a zöld-fehér csapat. Hosszú-hosszú idő után ismét Rózsa Dániellel kezdődött a vasiak névsora (még 2019 őszén a Vasas-pályán "intézték el" a kapusunkat) – nem mintha Verpecz István teljesítményével lett volna probléma, hanem inkább az a helyzet állt elő, hogy jó kapusokkal dolgozhat együtt Jakab Csaba, így most a Halit 2004 óta szolgáló cerberus kapott lehetőséget.

Szombathelyi Haladás – BFC SIÓFOK(2–0) NB II (2020/2021)
Mészáros D. Zsolt

A vendégeknél két korábbi ismerős, Jagodics Bence és Gaál Bálint voltak a kezdőben, míg a Haladás Rózsa – Mocsi, Bosnjak, Debreceni – Kállai, Csilus, Németh Márió, Schuszter, Doktorics – Medgyes, Rácz tizeneggyel futottak ki a Rohonci út remekül előkészített gyepszőnyegére.

Szombathelyi Haladás – BFC SIÓFOK(2–0) NB II (2020/2021)
Mészáros D. Zsolt

Az első percekben kiderült: a Haladás inkább átadja a területet a Siófoknak, és a labdaszerzések után próbálunk meg gyors támadást vezetni. Ez utóbbi az első negyedórában nem működött: inkább a középpályán vagy a mi térfelünkön volt a labda, de Rózsának nem kellett igazából közbeavatkoznia. Aztán amikor át-átléptünk a vendégtérfélre, akkor mi inkább meg tudtuk tornáztatni Hutvágnert.

Szombathelyi Haladás – BFC SIÓFOK(2–0) NB II (2020/2021)
Mészáros D. Zsolt

Doktorics éles szögből leadott lövésénél, Medgyes és Rácz kísérleteinél volt jó helyen a vendégkapus, de volt, hogy egy Medgyes-lövést az egyik belső védő blokkolt szögletre. Egy rövidre sikeresedett Bosnjak-hazapassznál mi is izgulhattunk, de Rózsa érte el előbb a labdát és a lelátó felé rúgta azt. A küzdelmes első félidőben nem láthattunk gólt.

Szombathelyi Haladás – BFC SIÓFOK(2–0) NB II (2020/2021)
Mészáros D. Zsolt

Kitettek magukért a rendezők: a stadionban a Hali-tábor hangja szólt, Vond videóit használták fel a stúdióban.

Szombathelyi Haladás – BFC SIÓFOK(2–0) NB II (2020/2021)
Mészáros D. Zsolt

Szünet után nem változott a játék képe, ám egy villanás előnyhöz juttatta a Haladást. Az 52. percben Medgyes kapott egy labdát a leshatáron a bal szélen. Betört a 16-oson belülre, jól passzolta el a labdát a védője mellett Németh Márióhoz, aki 4 méterről elegánsan a jobb alsóba passzolt, 1–0. Jött volna előre az egyenlítésért a Siófok, ám újabb gólt a Haladás szerzett. Medgyes ezúttal a jobb szélen kapott labdát, és egyedül oldotta meg: belépett a büntetőterületre, és óriási gólt ragasztott a rövid felsőbe, 2–0.

Szombathelyi Haladás – BFC SIÓFOK(2–0) NB II (2020/2021)
Mészáros D. Zsolt

Ez a két momentum döntőnek bizonyult a három pont szempontjából. A Siófok már nem tudott újítani, mi pedig annak is örülhettünk, hogy a sok-sok fiatal mellett egyszerre lehetett a pályán Rózsa Dániel és a hajrában beálló Schimmer Szabolcs, egyfajta szép ívet adva a rutinos és az akadémista futballisták játékának. Szép győzelemmel búcsúzott a Rohonci úttól a Haladás, és megerősítette pozícióját a középmezőny legelején.

Szombathelyi Haladás – BFC SIÓFOK(2–0) NB II (2020/2021)
Mészáros D. Zsolt

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!