Csoportelsőként jutott tovább a Haladás

Magabiztos játékkal, végig fölényben futballozva nyerte meg utolsó csoportmeccsét a Ligakupán a Szombathelyi Haladás. A siker csoportelsőséget ért. A folytatásban a Pécs vagy az Újpest lehet az ellenfél.

A találkozóra a Balaton partiak NB3-as csapata érkezett, hiszen a sárga-kékek legjobbjai Aczél Zoltán vezetésével Porecsben edzőtáboroztak, és csak ma este érkeztek vissza Magyarországra. A Haladás sem tudott a legjobb csapatával kiállni. Nyolcan kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódtak, az Illés Akadémia legjobbjai pedig a válogatott budapesti edzőtáborában készültek.
Ennek ellenére a Szombathelyi Haladás végig irányította a játékot, egy percig sem lehetett kétséges, hogy „dDr” Andorkáék képviselik a nagyobb játékerőt. Az első félidőben éppen a csatár szerezte a vezető gólt. A második játékrészben pedig előbb Rácz rúgott szépségdíjas, majd Simon Attila szerencsés gólt.
A gólszerzők mellett Kovács, Rácz és Simon Ádám nyújtott kimagasló teljesítményt, de összességében az egész csapattal elégedett lehet a szakmai stáb.

Folytatás immáron egyenes kieséses rendszerben az Újpest vagy a Pécs ellen.

A B-csoport kilencedik fordulójának további eredményei:

Győri ETO – Lombard Pápa 0-4 (0-1), Budaörs – MTK Budapest 0-1 (0-0).

Szombathelyi Haladás-BFC Siófok
Andorka szerezte az első találatot. Tekintse meg galériánkat!
Unger Tamás

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!