Skriba Máté az elmúlt szezonban mindössze négy alkalommal lépett pályára a Haladás Sopron Bank együttesében. A 20 esztendős csatár elsősorban a több játéklehetőség reményében igazolt át egy évre kölcsönbe a másodosztályú Duna FC Tatabányához, ahol Csertői Aurél játékosa lesz. Skriba honlapunk érdeklődésére elmondta, hogy feljutás esetén akár hosszabb időre is tervezne a Komárom-Esztergom megyei alakulatnál.
- Elsősorban a több játéklehetőség reményében igazoltam Tatabányára, mivel a Haladás első csapatába nem nagyon fértem be. Csertői Aurél személye jelentősen közrejátszott abban, hogy a bányászvárosiakat válasszam, hiszen korábban már dolgoztunk együtt Szombathelyen és remek edzőnek tartom. Kimondott célokról ugyan még nem esett szó, de én szeretném hozzásegíteni a csapatot a feljutáshoz. Ha ez sikerülne, akkor talán nem zárkóznék el attól sem, hogy hosszabb időre itt maradjak – mondta el Skriba Máté.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!