Eddig három Európa-bajnoki selejtezőnek adhatott otthont a Rohonci úti "régi" stadion. 1975-ben Nyilasi Tibor öt góljával a fiúk Luxemburgot 8–1-re győzték le. 1991-ben Norvégia ellen játszottunk 0–0-át: ezen a mérkőzésen mutatkozott be a válogatottban Illés Béla. 2010-ben pedig a magyar női válogatott Belgiumot fogadta.
Az első nemzetek közötti válogatott mérkőzés is a hölgyekhez lesz köthető a Haladás Sportkomplexum történetében. 2018. április 5-én Magyarország világbajnoki-selejtezőn fogadja a világelitbe tartozó Svédországot. A találkozó 18 órakor kezdődik majd.
A sorozat őszi mérkőzésén Svédországban - a Boras Arénában, ahol a Haladás is szerepelt El-selejtezőn - 5–0-ra kaptunk ki.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!