1-től 30070-ig

Számokban a Szombathelyi Swietelsky-Haladás idénye.

1 – a pályára lépett játékosaink közül a legkevesebbet (egy percet) Szőke Dániel töltötte ott.

2 – piros lapot mutattak fel nekünk a játékvezetők. Bosnjak második sárga kártya után, Halmosi egyből kapta.

2 – alkalommal segítettek bennünket öngóllal az ellenfelek. Hajdú Ádám (Honvéd) és Gévay Zsolt (Paks).

2 – büntetőt hárítottak kapusaink. Rózsa Dániel a ferencvárosi Djuricin, míg Király Gábor a vasasos Berecz eszén járt túl.

3 – légiósunk szerzett gólt. Sjoerd Ars egyszer, Stef Wils kétszer, David Williams tizenegyszer.

4 – színű mezben léptünk pályára. Zöld, fehér, neonzöld és fekete.

4 – napon játszottunk. Szerdán háromszor, csütörtökön egyszer, szombaton 28-szor, vasárnap kétszer.

5 – találatot szereztünk büntetőből. Háromszor Iszlai Bence, kétszer David Williams. Egyszer sem hibáztunk.

6 – alkalommal működött közre mérkőzéseiken Solymosi Péter. A legtöbbször a játékvezetők közül.

7 – gólt ért el az őszi (Gaál Bálint) és a tavaszi (David Williams) házi gólkirály.

7 – gólpasszt adott (ért el, mert pl. büntetőt harcolt ki) David Joel Williams és Bosnjak Predrag is.

7 – mérkőzésen játszottunk döntetlent. Ez a második legkevesebb az NB I tizenkét csapata között.

8 – Egész Európában nyolcadik a Haladás a Sporttudományok Nemzetközi Központja által készített kimutatásában. Azt nézték, hogy 2016 novembere és 2017 áprilisa között mekkora százalékban szerepeltettek a csapatok saját nevelésű futballistákat.

9 – olyan játékosunk volt, akit klasszikus értelemben véve újoncként vetett be Mészöly Géza: Polgár Kristóf, Tóth Máté, Dombi Gergő, Szőke Dániel, Gyurján Márton, Kiss Tamás, Kiss Bence, Funsho Ibrahim Bamgboye és Winkler András.

9 – ez volt a legmagasabb osztályzat, amit a Nyugat.hu-tól Haladás-játékosnak adott. Rózsa Dániel kapta mindkétszer: a Vasas és a Ferencváros elleni parádéjával érte ezt el.

10 – játékvezető fújta a 33 mérkőzésünket.

10 – sárga lapot kapott Iszlai Bence. Ő volt a legkeményebb nálunk.

11 – gólt ért el a Haladás legeredményesebb gólvadásza, David Joel Williams.

12 – ez az egyetlen mezszám, amit a 2016/2017-es bajnokságban két Hali-játékos is magára húzott. Jancsó András és Kiss Bence.

12 – alkalommal nyertünk a bajnokság során.

13 – zöld-fehér spíler iratkozott fel a góllövő-listára.

14 – meccsen kikaptunk.

18 – pontot ért el a kanadai táblázaton David Williams. 11 gól, 7 assziszt.

19 – találkozó szerepelt az őszi étlapon. Stef Wils végigjátszotta ezt.

20 – Haladás-játékos kapott sárga lapot ebben a szezonban.

31 – ebben a fordulóban két játékvezető is működött a Vasas elleni mérkőzésünkön. Vad II István a szünetben cserét kért, Andó-Szabó Sándor folytatta. További érdekesség, hogy Vad II a Vasasnak, míg Andó-Szabó a Haladásnak ítélt büntetőt ezen a meccsen.

32 – játékos húzhatta magára a zöld-fehér mezt a 2016/2017-es kiírásban.

33 – mérkőzés volt a bajnokságban. Egyedül Rácz Barnabás játszott mindegyiken.

42 – gólt rúgtunk a bajnokság során.

43 – pontot szereztünk ebben a kiírásban.

46 – alkalommal voltunk szomorúak, ugyanis ennyi találatot kaptunk.

265 – NB I-es mérkőzést játszott a Haladásban Halmosi Péter. A jelenlegi keretben ez a legtöbb.

500 – az NB I-ben ötszázadik Haladás-játékosként lépett pályára Kiss Tamás.

1147 – fő volt a DVSC-TEVA elleni győztes találkozón (1–0). Ez volt a negatív rekord Sopronban.

1234 – percet játszott tavasszal Jagodics Márk: ez volt a legtöbben ebben a periódusban.

1769 – fő volt az átlagnézőszám Sopronban.

2000 – a Haladás adta az első olyan játékost az NB I-nek, akinek a születési évszáma kettes kezdődik. Kiss Tamásról van szó.

2200 – gólnál járunk NB I-es történetünk során. Williams Gyirmót elleni büntető-gólja volt a jubileumi.

2857 – percet töltött a játéktéren Stef Wils. A legtöbbet a Hali-játékosok közül.

4138 – néző látta a Fradi-verést (2–0). Ez volt az idei hazai nézőcsúcs.

30070 – fő vett jegyet a Soproni Városi Stadionban rendezett Haladás-mérkőzésekre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!