Kell az erőnlét a Halinál, de nem gladiátorokat gyúrnak

Bemutatták az új igazolásokat, Ugrait szembesítették. A célkitűzés az előző szezonhoz képest nem változott: bent kell maradni, ennyi!

Majd egy kezdőcsapatnyi játékos és a klub vezetői tették tiszteletüket a Tóvendéglőben az éppen aktuális szurkolói ankéton, ahol vastaps és oldott hangulat fogadta Stef és Thomas Wils-t, Király Gábort, Gosztonyi Andrást, Halmosi Pétert, Mészöly Gézát, Tóth Miklóst, Illés Bélát, Garami Zsoltot, Németh Rolandot, Predrag Bošnjakot, Saša Popint, Ante Batarelót és Ugrai Rolandot.

Haladás szurkolói ankét
Tóth Miklós sajnos nem tudta elintézni a hangosítást
Vágvölgyi Bálint

Bemutatkozók, célok és a többi

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Stef és Thomas Wils magyarhangja is Király Gábor volt az est folyamán. Stef 14 évig játszott Belgiumban, míg öccse, Thomas 7 évet húzott le ugyanott. Mindkettőjüknek nagyon tetszik Szombathely, és a barátságos emberek, amit már a saját bőrükön is megtapasztaltak. Mindketten hosszú távra terveznek, Stef elárulta, hogy 2 évre írt alá, így a családja is ideköltözik, a gyerekek itt járnak majd iskolába is, addig Thomas a barátnőjét költözteti a városba.

Haladás szurkolói ankét
Király Gábor és a Wils fivérek
Vágvölgyi Bálint

Gosztonyi András szerint szimbiózis kell és meglesz a siker, egy szép idény szívesen tudna a háta mögött a Haladással és örül Szombathelynek. Hasonlóan elhivatottnak tűnt Ugrai Roland is, akinek Szombathely mellett Békéscsaba lett volna a másik opciója, de mindenképp szeretett volna visszajönni.

Ante Batarelo és Saša Popin nyelvi nehézségeit Predrag Bošnjak hidalta át. A horvát és a szerb játékos is örült, hogy itt lehet, tetszik nekik a város, és ahogy a belga Wils testvérek, ők is kiemelték, hogy milyen barátságosak velük a helyiek, ami csak jót jelenthet. Predrag Bošnjak pedig csak annyit mondott:

Elmentem egy évre, most hazajöttem. Ennyi!

– igaz ezzel az est egyik leglazább felszólását tudhatja magáénak.

Haladás szurkolói ankét
Vágvölgyi Bálint

Garami Zsolt erőnléti edző és Németh Roland pályaedző is nagy megtiszteltetésnek tekinti, hogy ezentúl a Haladás munkáját segíthetik. Mindketten Mészöly Géza hívószavára érkeztek. Garami két szezont az MTK-nál töltött és dolgozott egy NB III-as csapatnál is.

A két legnagyobb Haladás ikon is jelen volt. Halmosi Péter nem vitte túlzásba a dolgokat, de nem ez volt az első ankétja és ismeri őt itt mindenki, ahogy Király Gábort is, aki 18 év után tért vissza Szombathelyre. Király már régóta szeretett volna újra a Hali színeiben játszani, most eljött ez a várva-várt pillanat.

Haladás szurkolói ankét
Vágvölgyi Bálint

Mészöly Gézát

lelőni

sem lehetett volna, annyit beszélt, bár ezt aligha bánhatjuk. A mester szerint az új játékosok erősítést jelentenek a csapatnak, amire szükség is van, hiszen tétmeccsel indul ez a szezon, és a sorolásunk is elég nehéz, de bízik abban, hogy a Haladás ebben a szezonban egy stabil középcsapat lehet és nem a kiesés elől fognak menekülni megint, majd a következő szezonok során remélhetőleg mindig előrébb fog végezni a csapat.

Az edző szerint ebben a szűkített mezőnyben minden csapat verhető lesz, főleg a hazai meccseken kell bizonyítania a Haladásnak, de ehhez kell az is, hogy a lelátókról zúgjon a

Hajrá Hali!

, mert a siker alapja az eufória és a tiszta fej megfelelő elegye, mindehhez pedig a Halmosi-Király duó rutinja lenne a biztosíték.

Haladás szurkolói ankét
Vágvölgyi Bálint

Szurkolói kérdésre Mészöly azt is elárulta, hogy ha az idő és a pénztárca engedi, akkor még lesznek új igazolások, de ezt még át kell beszélniük, mivel minden csapatrészt meg kellett erősíteniük.

Szurkolói nyilatkozat és a kérdések

Keringer Zsolt a Szurkolói Kör elnöke felolvasott egy szurkolói kártya ellenes nyilatkozatot, majd maximális támogatásáról biztosította a játékosokat, vagyis a szurkolók visszatérnek a stadionba.

Haladás szurkolói ankét
További képeinkért klikk a fotóra
Vágvölgyi Bálint

Ugrai Rolandot szembesítették a fradis nyilatkozataival (régi álma volt, hogy a Fradiban játsszon), ezt az érintett azzal hárította el, hogy akik ismerik, azok eddig tudhatták, hogy Ferencváros-szimpatizáns, de egyrészt ezt nem fogja senkivel éreztetni, másrészt a Haladás is a szíve egyik csücske, tehát alázattal mindent meg fog tenni a csapatért.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!