Nem kérdés, hogy igazi Haladás-szurkoló ott lesz-e a következő hazai meccsen. Ott lesz. Igazi Haladás-szurkoló ugyanis soha nem törik meg, még a túldimenzionált amszterdami vereség sem veheti el a kedvét attól, hogy ezután is - mint mindig - megjelenjen a Rohonci úti lelátón.
Igazi Haladás-szurkoló ugyanis mélységesen tisztában van a magyar labdarúgás valódi állapotával, jól tudja, mire számíthat, így hát már hosszú évtizedek óta nem kerget hiú ábrándokat. Célszerű, reális, megértő ember. Éppen ezért esze ágában sem volt beállni azoknak a kocaszurkolóknak és magukat elemzőnek tituláló hisztérikusoknak a táborába, akik a hollandok és az andorraiak elleni meccsek után önfeledten acsarkodtak, fröcsögtek, gyalázkodtak, okoskodtak, tudálékoskodtak, s - egymást túllicitálva - temették a magyar futballt a legkülönfélébb fórumokon.
Igazi Haladás-szurkoló csak legyintett a kocadrukkerek és álelemzők szánalmas nyafogására, figyelmét a bajnokságra összpontosította inkább, készülődött az elkövetkezendő fordulókra. Igazi Haladás-szurkolónak ugyanis minden körülmények között a lelátón helye, egyszerűen nem tehet mást. Nem lehet áruló soha, mert: csak a Hali!
S az se számít egy fikarcnyit sem, hogy a fiúk melyik osztályban küzdenek éppen, ugyanis igazi Haladás-szurkolónak mindig és mindenkor kutya kötelessége támogatni a csapatot. Ez így volt, így van, s így is lesz mindörökre. Minden összevetve: igazi Haladás-szurkoló eredendően nem azért jár meccsre, hogy szórakozzon egy jót, hanem azért, mert csapata van, amelyet még fogcsikorgatva is szeretnie kell.
Szereti is, ki is ballag a Rohonci útra mindig, bár mostanában már alig vonszolja magát. A stadion szűk, csupa fém forgóajtaja ugyanis minden belépéskor szinte miszlikbe aprítja szegény igazi Haladás-szurkoló sarkát. Amint elhagyná a ketrecet, már jön is a borzalmas ütés, amit az ajtó alsó fémhengere mér az Achilles-ínára. Tántorog, sántikál, s persze szentségel ilyenkor a szurkoló, élő ember jól teszi, ha egy darabig nem férkőzik a közelébe.
A beengedőemberek persze folyamatosan az együttérzésükről biztosítják, újra és újra elmondják neki, hogy ők maguk már számtalanszor megkérték az illetékeseket a hiba kijavítására. Semmi mást nem kellene tenni, mint egyszerűen eltávolítani az ajtók alsó fémhengereit, és szüret! Igen ám, de az illetékesek a fülük botját sem mozdítják, mintha nem lenne nekik fontos az igazi Haladás-szurkoló.
Pedig nincs nála fontosabb, elmondhatatlanul nagy szükség van rá. Most még kibotorkál valahogyan a pályára, kitart a végsőkig, bár a sarka lassacskán már a végét járja. Igen ám, de fogas kérdés, hogy meddig lesz járásra alkalmas lába az igazi Haladás-szurkolónak, s hogy ez a láb kitart-e az új stadion megépüléséig. Mert ha nem tart ki, nagy bajok lesznek. Elfogyunk mind egy szálig.
