Megint négyet rúgott a Haladás

Kifejezetten jó játékot mutatott mindkét félidőben a Hipp-csapat.

Első hazai edzőmérkőzését játszotta a Szombathelyi Swietelsky-Haladás. Az NB I 10. helyezettje a szlovák első osztály tizenegyedik pozíciójában telelő 1. FC Tatran Presovot fogadta. Az Illés Akadémia műfüve körül 100 Haladás-drukker látta azt, hogy Michal Hipp az első félidőben a Király - Polgár, Schimmer, Jancsó, Németh Mi. - Pinte, Németh Má., Tóth M., Petró, Kiss T. – Grumics tizenegyet küldte pályára. A vendég eperjesiek Lukács - Katona, Maduka, Grestyák, Dzurik - Keresztes, Spyrka, Petko, Dupkala - Mackó, Csernák összeállításban kezdtek.

Rögtön egymásnak estek a csapatok, és némi meglepetésre a vendégek szereztek vezetést. Egy előrevágott labdát a leshatáron helyezkedő Csernák vett át, és hiába mozdul ki Király és zárta a szöget, a csatár el tudta rúgni mellette, így a eperjesieknél volt az előny. Michal Hipp támadásban váltást hozott: Pinte és Kiss Tamás helyet cserélt egymással. Beszorítottuk a vendégeket. Előbb egy jó háromszögelést követően Miroszláv Grumics egyenlített, majd még az első negyedóra végén Németh Márió szenzációs emeléses góljával már itt is volt az előny.

Annak ellenére, hogy a Hipp-módszerről és edzésekről azok az információk jutottak el hozzánk, hogy a játékosok este csak beesnek az ágyukba, a mérkőzésen ennek nem volt jele. Gyorsan gondolkodtak, pontosan passzoltak a fiúk. Az első félidőben Németh Márió forgatta a csapatot, és osztotta a jobbnál jobb labdákat, fordulás után pedig Jagodics, Rácz és Medgyes nyújtott extrát. A bal oldali kettes fogat, azaz Bosnjak és Halmosi ismét a legjobb formáját mutatta.

Szombathelyi Swietelsky-Haladás - 1. FC Tatran Presov
Haladás – 1. FC Tatran Presov. Kattintásra galéria nyílik.
Vágvölgyi Bálint

Fordulás után még nagyobb fölénybe került a Haladás: ha ez a valódi különbség egy magyar és egy felvidéki középcsapat között, akkor nem áll rosszul a labdarúgásunk... A középpályán sikerült megszűrni az eperjesi akciókat, előrefele pedig mindig bennünk volt a gólszerzés lehetősége. A 67. percben egy szép akció végén Medgyes talált a kapuba, míg a hajrában az ausztrál támadónk is meglőtte a gólját.

A találkozót követően Michal Hipp kiemelte, hogy ismét sikerült négy gólt rúgni, ráadásul most egy nemzetközi mérkőzésen. A héten komoly munka folyt, ennek ellenére nagyon pörögtek a játékosok. Kemény mérkőzés volt, az eredmény ellenére nem volt könnyed labdázás, és az is fontos, hogy nem sérült meg senki sem.

Ramos és Mészáros egyelőre még nem játszottak

A Videoton elleni mérkőzésen kapott egy óriásit Fejes Andrástól Myke Bouard Ramos. A brazil támadó válla sérült meg, az utolsó bajnoki szünetében le is kellett cserélni. Ennek ellenére a múlt héten már ő is bekapcsolódott a csapat munkájába, de a két edzőmérkőzésen még biztos, ami biztos, nem játszhatott, kímélve a vállát. Karol Mészáros ügyére a hét közepén került pont, ő eddig Debrecenben egyénileg edzett, de a jövő héten már szerepelhet a Maribor ellen. Az edzőmérkőzés alatt mindketten becsülettel rótták a köröket, és begyűjtötték a szurkolók jókívánságáit.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!