Teremfoci bajnokság: Az Újpest és a Pécs az ellenfél

Ma délután eldőlt, hogy a hat év után ismét életre hívott teremlabdarúgó bajnokság a selejtezőit Nyíregyházán (január 9.), Szegeden (január 15.) és Szombathelyen (január 23.) rendezik meg, az összdíjazás 19 millió forint.

A három helyszínen hat-hat csapat játszik a továbbjutásért. A finálét január 30-án a Főnix Csarnokban tartják. A Debrecen a döntő házigazdájaként kiemelt. A selejtezőkből a három győztes és a két legjobb második helyezett jut tovább.

A bajnokságra NB I-es és NB II-es csapatok mellett a harmadosztályú KITE Szeged – mint az egyik selejtező házigazdája – kapott meghívást.

Elhangzott az is, hogy mindenhol külön, erre a célra építenek majd fel műfüves pályát, melynek mérete nagyobb, mint a hagyományos kispályáé. A játéktér 30x45 méteres, a kapuk pedig 5x2 méteresek lesznek, a csapatok öt mezőnyjátékossal és egy kapussal állnak fel, s összecsapásonként 2x12 percet játszanak.

A Magyar Televízió 2-es csatornája minden selejtezőről 90 percet közvetít, de a helyszíni program körülbelül négyórás lesz. A belépőkhöz 1500 forintos egységáron lehet hozzájutni a városi sportcsarnokokban, a futballcsapatoknál, valamint a Concert és Média jegyirodáiban.

3. SELEJTEZŐ, SZOMBATHELY

A-CSOPORT
Szombathelyi Haladás
Újpest FC
Pécsi MFC

B-CSOPORT
Győri ETO FC
Rákospalotai EAC
BFC Siófok

Forrás: MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!