A válogatott Grúzia ellen már megmutatta, hogy küzdeni tud, a közel ezer néző most arra számított, hogy azt is megmutatják a korosztály legjobb honi játékosai, miként tudnak tetszetős, közönségszórakoztató focival győzni. Ez végül elmaradt, a happy end azonban nem.
Az első félidő valószínűleg valamennyi sportújság hasábján üresen maradna, ha nem kéne feltétlenül oda írni valamit. A csapatok helyzetekig sem jutottak el. Valaki meg is jegyezte, sokkal jobb volt a hétfő, mert akkor legalább a grúzok támadtak. Persze azt senki nem akarta, hogy a vendégek gyújtsák be rakétáikat ezen a hűvös szerda estén, a magyar helyzeteket azonban egyre többen és egyre hangosabban követelték.
A második játékrészre aztán alaposan feljavult a csapat. Helyzetek sokaságát dolgozták ki, majd puskázták el Skribáék. Az igazi fordulatot így - akárcsak hétfőn - az Illés Akadémia ifjú tehetségének, Kovácsnak a beállítása jelentette. Remekül tartotta meg a labdákat, jól cselezett és az utolsó pillanatban kiharcolt egy büntetőt is, amit az MTK labdarúgója, Ponczók értékesített.
A magyarok ezzel a győzelemmel feljöttek a csoport második helyére és szombaton este sorsdöntő találkozót játszanak Csehország legjobbjaival.
A csoport másik mai mérkőzésén: Csehország - Grúzia 3-2.
1. Csehország 6 pont
2. Magyarország 4 pont
3. Grúzia 1 pont
4. Bosznia-Hercegovina 0 pont
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!