A hetedik egygólos vereség

Adós az idegenbeli jó teljesítménnyel a Haladás U19-es csapata.

A Vasas otthonában lépett pályára a 17. bajnoki mérkőzésén az Illés Akadémia-Haladás U19-es együttese. A zöld-fehérek Molnár M. - Labát, Molnár T., Szár, Kirják - Kovalovszki, Kiss B.- Derdák, Szántó, Bontó - Varga K. tizeneggyel kezdtek (a kispadon helyet kapott a sérüléséből visszatérő Szőke Dániel, de bevetésére nem került sor).

Bánfalvi Attila csapata enerváltnak tűnik, hiányzott az a lendületes játék, amit megszokhattunk a mieinktől. A második félidő közepén került előnybe a Vasas, amit a találkozó végéig meg is tudtak őrizni, így 1–0-ra megnyerték a mérkőzést. A bekapott gól után voltak lehetőségei a vasiaknak, de egyenlíteni nem sikerült. A játék képe alapján a hazaiak rászolgáltak a győzelemre.

A tabella élén meglépett a Ferencváros (35 pont), de a második MTK (26 pont) és a hatodik Kishali (23 pont) között csak három pont a differencia.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!