A Kishali revansot vett a Kispuskáson

Az U19-es bajnokságban is 5–1 lett a végeredmény. Ezúttal azonban a zöld-fehérek nyertek!

Hiába a 4. forduló, ez a szombathelyieknek még csak a második, a Puskásnak a harmadik mérkőzése volt ebben a bajnokságban. 100%-os volt a meccs előtt mindkét együttes. A mieinknél az első találkozón még Pacsi Bálint irányított (3–1-re vertük a Honvédot), ám most már Sátori Barnabás kezében volt a karmesteri pálca. Három válogatottal állt ki az Illés Akadémia-Haladás, hiszen a mieink Kiss Á. - Füleki, Szár, Bolla, Keresztes - Kovalovszki - Kiss B., Szilágyi, Kiss T. - Tóth M., Varga K. tizeneggyel kezdtek. Mindkét csapat előtt adódtak kisebb-nagyobb helyzetek, ám a 26. és a 39. perc között hengerelt a Kishali: négy gólt is szereztek a mieink. Kiss Tamás kezdte meg a gólgyártást, majd Tóth Marcell, Kiss Balázs és Füleki Márk találta meg a rést a pajzson, így megnyugtató, 4–0-s előnnyel mehettünk szünetre.

Fordulás után a vendégek célja a különbség csökkentése volt: egy kontrából szépítettek. A mieinknél csereként Latyák, Szalai, Vargovics, Putz és Dorner is érkeztek. A mérkőzésen kiemelkedően játszott Szilágyi Adrián, Tóth Marcell és Kiss Tamás is: utóbbi, a már az NB I-ben is bemutatkozó játékos ügyes labdaszerzése és gólpassza után Szalai Csaba állította be az 5–1-es végeredményt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!