Igazi futballal nyert a Kishali

Hiába a fizikai fölény és fél óra emberfór, a zöld-fehérek 3–1-re verték a Vasast.

Hetek óta arról tudunk beszámolni az U19-es csapat mérkőzéseit követően, hogy az ellenfelek fizikálisan a szombathelyi ifjak fölé nőnek és nőttek. Azonban ez nem mindig jár együtt nagyobb futballtudással, ez bizonyosodott be április utolsó hétvégéjén is.

Bánfalvi Attila az Illés Akadémia-Haladás ifjait a Molnár M. - Szár, Tiba, Füleki - Szabó Á., Molnár T., Szőke, Szilágyi - Derdák, Deéry, Kirják összetételben küldte fel a műfűre. A Vasas kezdett jobban, mezőnyfölényben játszott, ám a 8. percben egy szögletet követően Tiba Levente bólintott a kapuba, megszerezve az előnyt a zöld-fehéreknek. Ezek után is a Vasas birtokolta többet a labdát, de újabb gólt megint mi szereztünk: egy remek bal oldali akciót követően Deéry elé pattant a labda, aki 11 méterről lőtt a hálóba, 2–0. Jött a Vasas továbbra is, ám ezúttal jobban működött a retesz, mint egy hete a Honvéd ellen, így kétgólos előnnyel mehettek szünetre a fiúk.

A Vasas rögtön támadólag lépett fel a fordulás után, ám másfél perc alatt romba dőlt a tervük: egy gyors labdaszerzésből Kirják Henrik futott el a bal szélen, élesen középre lőtt labdájába egy védő ért bele olyan szerencsésen (a mi szemszögünkből), hogy az a kapus feje feltt a hálóba vágódott, 3–0! A 60. percben egy 17 méteres szabadrúgásból szépített a Vasas, majd a labda hálóból való kivételére futó vendégjátékosokkal úgy összekapott kapusunk, hogy villant számára a piros lap...

A fél óra emberelőnnyel nem tudott mit kezdeni a Vasas, sőt, a legnagyobb helyzet egy kontra után a csereként beálló Szántó előtt adódott, ám ő elhamarkodottan fölé lőtt.

3–1-re nyert a Kishali, és ezzel az ötödik helyre lépett fel, mindössze két ponttal lemaradva a második pozícióban lévő MTK mögé. A találkozón először lépett pályára az U19-esek között a 2000-es születésű Szilágyi Adrián, aki remek játékával a mezőny legjobbjának bizonyult.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!