Az U19-es bajnokság alsóházában a második fordulóra került sor ezen a hétvégén. Az Illés Akadémia-Haladás Pécsre látogatott, ahol Kuttor Attila a Molnár M. - Könczöl, Markovics, Tiba, Deéry - Keresztes, Kócsa - Kőris, Tóth M., Soós - Garda tizeneggyel kezdett.
Az első félidőben kevésszer forogtak veszélyben a kapuk, így a második játékrészre érkezett Marsai és Szőke. Azonban a győztes találatot így sem tudta bevinni együttesünk, azaz maradt a 0–0-s döntetlen.
Két meccs után 4 ponttal a Kishali, ezzel a harmadik helyen állnak a zöld-fehérek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!