Érzelmi hullámvasút a végén kieséssel

Csak magukat okolhatják a Haladás U19 játékosai.

Az ifjúsági Bajnokok Ligájában a Szombathelyi Haladás U19-es csapata az FC Minszk hasonló korú gárdáját fogadta a Haladás Sportkomplexumban. Az első mérkőzésen a fehéroroszok 1–0-ra győztek. Németh Szabolcs támadószellemben, 4-3-3-as felállásban küldte pályára az övéit: Kiss Á. - Horváth M., Kovalovszki, Bolla, Füleki - Szekér, Illés, Nyári - Molnár T., Tóth-Gábor, Keresztes összeállításban. Neki is estünk a vendégeknek, és a 13. percben előnybe is kerültünk. Nyári bal szélről elvégzett szabadrúgását Kovalovszki bólintotta a hálóba, 1-0 ide - ezzel, ha így maradt volna, akkor a 90 perc után büntetőrúgások következhettek volna. Azonban két perc múlva már ez a tézis el is veszett, ugyanis egy lecsorgó labdát Horváth Márk 23 méterről nagy erővel a kapu bal felébe bombázott, 2-0 - azaz, immáron a Kishali állt továbbjutásra.

Haladás Illés
További képekért kattintson!
Kovács Dávid

Ez azonban sokáig nem tartott, mert 23. percben engedtük elfutni a vendégek balszélsőjét, akinek a lövését Kiss Ágoston még kiütötte, de éppen az érkező Hleb elé, aki köszönte szépen és 4 lépésről a hálóba lőtt, 2-1 - ezzel már a Minszké volt a továbbjutás. De mi maradtunk támadásban, kétszer is négy a kettő ellen vihettük a fehéroroszokra, és a második ilyen akcióból meg is született a gól, Tóth-Gábor Kristóf a bal oldali kapufa segítségével juttatta a labdát a hálóba, 3-1 - megint mi készülhettünk görögországi túrára (a továbbjutó a PAOK Szalonikivel meccselhet).

Haladás Illés
További képekért kattintson!
Kovács Dávid

Szünet után visszaesett az iram, de egy remek akciónk végén a vendégek szabálytalankodtak a büntetőterületük előtt - mivel ez már a második sárga lap volt, emberelőnybe kerültünk. Két gól előny, emberelőny. Mi kell még? Sajnos elrontottuk. A 70. percben a balbekket engedtük játszani, aki nem is hibázott, a rövidbe lőtt közelről, 3-2 - ismét a vendégek érezhették magukat nyeregben (idegenben szerzett több góllal). A 84. percben egy ütközést követően büntetőt kaptunk - az érzelmi hullámvasúton megint felülre kerültünk, aztán hamar vissza is zuhantunk, mert Tóth-Gábor gyengén a jobb sarok felé lőtt, amit a kapus kiütött. Két perc múlva egy jobb oldali akció után ziccerbe kerültünk, de ez is kimaradt... A 92. percben egy újabb vendégtámadás futott a jobb szélen, a középreadott labdát Krapiuntizkij gyötörte a hálóba, kialakítva a 3-3-as végeredményt.

Haladás Illés
További képekért kattintson!
Kovács Dávid

A mieink hiába játszottak jól 65-70 percen át, hiába voltak emberelőnyben, csak saját magukat okolhatják a kiesésért.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!