A találkozón - bő fél óra elteltével - Sitku révén a vendégek szerezték meg a vezetést. Aczél Zoltán együttese azonban Fodrek révén még az első félidőben kiegyenlített. A szlovák csatár a jobb oldalon kapott labdát, majd két szép csel után a jobb alsóba lőtt.
Mindkét fél komolyan vette az edzőmeccset, amely ezúttal is jól szolgálta a csapatok felkészülését. A paprikás hangulatú, helyenként talán már túl agresszív találkozó krónikájához tartozik, hogy Tóth Péter és Guzmics Richárd is megsérült, mindkét játékost le kellett cserélni.
A Haliból egyébként hiányzott a műtétje után lábadozó Molnár, a beteg Csontos és Lengyel, a térdét fájlaló Korolovszky, valamint bokasérülése miatt Nagy II. Gábor.
A szombathelyiek legközelebb jövő szerdán az Oberwart ellen lépnek pályára.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!