Hirdetés
Hirdetés

60 éve történt hasonló csoda

Németh Márió és Horváth Ferenc is csodát említettek nyilatkozataikban. Volt már rá példa máskor is!
Hirdetés

A Szombathelyi Haladás pocsék első játékrészt követően csodát művelt tegnap az Újpest ellen. A 60. percben cserélte be Horváth Ferenc Németh Máriót és Funsho Bamgboyet: ők ketten pedig három gólt rámoltak be 4 perc és 55 másodperc alatt. Nyilatkozatában a Haladás saját nevelésű középpályása elmondta, hogy sok esélyt nem látott a fordításra, mégis hitt benne, azaz egy kisebb csodát sikerült véghez vinni. Horváth Ferenc szerint pedig nagy csoda kell a bennmaradáshoz, és abból egy kicsit már meg is valósított a csapata.

Haladás Újpest
Haladás Újpest
Kovács Dávid

Az Újpesté a legjobb védelem (még a három tegnapi bekapott gól ellenére is), hiszen a tavaszi meccseiken tegnapig mindössze egy gólt kaptak. Mi pedig szűk öt perc alatt háromszor is mattoltuk a lila védelmet, ráadásul úgy, hogy előtte kapu felé tartó lövésünk sem volt.

A Haladás 1936 óta íródó NB I-es történetében eddig csak egyszer fordult elő, hogy kétgólos hátrányt követően győztesen hagyja el a játékteret. 60 éve, 1959. december 6-án a Takács – Molnár S., Tarr, Novák – Kulcsár, Szakály – Komora, Pál, Varga, Czigony, Tóth Z. összeállítású, Turai András irányította csapat a Diósgyőrt fogadta. A vendégek a szünetre kétgólos előnyt építettek fel. Komora Imre az 53. percben szépített, a hatvanötödikben pedig egyenlített, míg Varga Ferenc a bő 10 perccel a vége előtt a győztes gólt is megszerezte. Valami hasonlót vittek véghez tegnap Németh Márióék.

Haladás Újpest
MÉg több kép a tegapi meccsről
Kovács Dávid

Az öt perc alatt szerzett három gólra már többször is volt példa, sőt, háromszor elég volt négy, kétszer pedig mindössze három perc a három találathoz!

Öt perc alatt három gólt értünk el 1949. április 3-án a Goldberger ellen (5:0 lett a vége): Hegedűs Miklós a 72. és a 74. percben is betalált, míg a 77.-ben Kovács IV István iratkozott fel a góllövők közé. 1953. november 1-jén a Salgótarján elleni 5:1 során Czigony István (55.), Varga Ferenc (57.) és Kolesánszky Zoltán (60.) lőtték sorban a gólokat.

Négy perc is elég volt a három dugóhoz 1943. június 13-án. Az ellenfél ekkor is a Salgótarján volt, a vége 4:2 lett. A 3. és 7. percben Lovász Lajos, közte pedig Gazdag Gyula volt a gólszerzőnk.

1949. február 27-én idegenben, a Szegedi AK ellen győztünk 3:1-re. Varga Ferenc duplázott a 67. és 69. percben, míg a 71.-ben Papp Lajos talált be.

1977. szeptember 7-én a ZTE ellen gálázott a Haladás. A Szarka – Kovács L., Horváth Á., Kereki, Király – Halmosi, Vörös Cs., Kulcsár – Hegedűs L., Farkas L., Hauzer összetételű Sárosi-csapatban Kulcsár Ferenc (24.), Farkas László (26.) és Kovács László (28.) találtak négy perc alatt háromszor az egerszegiek hálójába. A vége 5–1 lett.

1978. november 25-én 25. születésnapját ünnepelhetett Hegedüs Péter. Méghozzá a Hegedüs P. – Biczó, Király, Kereki, Kecskés – Halmosi, Tar, Sebestyén – Hegedűs L., Farkas L., Hauzer csapat tagjaként, amikoris Dunaújvárosban 4–2-re győzött a Haladás. 0–1-re állt a meccs a szünetben a mi szemszögünkből, de az 57. percben Hegedűs László egyenlített, majd újabb két perc alatt Hauzer Tibor duplázott, így három perc alatt 3–1-re fordított a Hali!

Az MTK ellen 7–1-re nyert a Hegedűs P. – Kiss Gy., Vörös Cs., Fitos, Preszeller – Nagy J., Hegyi, Pásztor, Papp – Dobány, Szabó F. összetételű Haladás 1983. május 25-én. Török Péter csapatában Dobány Lajos a 69. percben alakította 3–1-re az eredményt, majd Szabó Ferenc rúgta a negyediket, a végül pedig mesterhármasig jutó Dobány Lajos a 71. percben szerezte az ötödik gólunkat.

Hirdetés

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!