Kikapott a magyar csapat

Óriási lehetőséget szalasztott el az U17-es válogatott: egy már megnyert meccset engedett ki kezéből az együttes.

A két szombathelyit, Halmai Ramont és Zsirai Martint a kezdőtizenegyében tudó magyar U17-es válogatott a 6. percben szerezte meg a vezetést. Szécsi Márk remek szóló után 16 méterről lőtt a kapuba.
Ezek után is a magyar csapatnál volt többet a labda, de nem sikerült újabb találatot elérni. Az 55. percig koncentráltan, és jól futballozott a magyar csapat.

Magyarország-Oroszország U17
Pedig az elején még a magyarok vezettek
Unger Tamás

A 60. percben egy kavarodás után egyenlítettek az oroszok - Szedcsuk volt a gólszerző. Ezek után pedig a magyar válogatott összeomlott. Két perc múlva egy szöglet után Komuha fejesével már az oroszoknál volt az előny, akik ezek után sorra alakították ki helyzeteiket. Öt ziccert is kihagytak.
A mieink az utolsó percekre tértek magukhoz, ám Nowothny kihagyta a 100 %-os helyzetet.

A nap másik mérkőzésén Románia 0-0-t játszott Izlanddal Bükön. Rendkívül gyenge találkozó volt, ezért is nagyon fájó a magyar vereség.

Szombaton Románia - Oroszország a Rohonci úton, és Izland - Magyarország Bükön.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!