Nyerni kell, nincs mese

Ezt nem a túlzott elbizakodottság mondatta Aczél Zoltánnal a Vasas meccs előtt, hanem mert egyszerűen a Haladás számára nincs más lehetőség. Kenesei és Halmosi visszatér, Molnár és Nagy II. viszont továbbra is harcképtelen.

A Monicomp Liga 27. fordulójában, szombaton este hét órától a Vasast fogadja hazai pályán a Szombathelyi Haladás.

Simon Ádám honlapunknak adott interjújában tegnap már elmondta, a bajnokság legjobb formájában lévő együttese látogat a Rohonci útra. A piros-kékek ugyanis tavasszal eddig 6 meccset nyertek, 4 alkalommal játszottak döntetlent és mindössze egyszer, a Debrecen ellen hagyták el vesztesen a pályát, ezzel a Videoton és a Paks előtt vezetik a tavaszi tabellát.

De vajon mitől ilyen jók Ferencziék?

– A Fáy utcában a télen rendeződött az anyagi háttér, stabilizálódtak a körülmények. Igazoltak 5-6 játékost – köztük olyan neveket, mint Lisztes vagy Kulcsár –, gyakorlatilag teljesen kicserélődtek a télen – válaszolta Aczél Zoltán, a Haladás edzője. – Szóval most már egy teljesen más habitusú, más kvalitású Vasassal fogunk játszani, mint az őszi volt. Persze, mint mindenki másnak, a Vasasnak is vannak gyengéi, ezeket igyekszünk kihasználni. Holnap nyerni kell, nincs mese. Ezt nem a túlzott elbizakodottság mondatja velem, hanem mert egyszerűen számunkra nincs más lehetőség. Nem lesz egyszerű, a Vasas nagyon motivált, a sikerek hatására most nagyon együtt vannak. A héten elég sokat gyakoroltuk a támadójátékunkat, mert az utóbbi időben gondjaink voltak a gólszerzéssel. Ezt leginkább a bátorság hiányának tudom be, hiszen én soha nem kértem defenzív játékot a srácoktól – zárta szavait Aczél Zoltán.

Bár Kenesei Krisztián és Halmosi Péter letöltötte eltiltását, ezúttal sem lesz teljes a csapat: arról már korábban beszámoltunk, Simon Ádám a Siófok ellen „kisárgult”, Molnár Balázs és Nagy II. Gábor edzett már ugyan a héten, de várhatóan még egyikük sem tudja vállalni a játékot.

Jó hír viszont, hogy a sokáig ülőideg gyulladással küszködő Schimmer Szabolcs százszázalékos munkát tudott végezni.

Aczél Zoltán edző ezúttal nem tudott kezdőcsapatot hirdetni, mint mondta, várhatóan csak holnap áll össze a fejében az a 11 játékos, aki pályára lép este hét órától a Vasas ellen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!