Európai Ligás helyen a Haladás. Visszatekintő a kilencedik fordulóra

A Haladás remek hetet zárt. Mindkét budapesti kirándulásról 2–1-es győzelemmel tértek haza. Ez azt jelenti, hogy a Magyar Kupában a legjobb 16 közé jutott az együttes, míg a Soproni Ligában megszerezte első idegenbeli három pontját a zöld-fehér csapat.

Gólok

Húsz találat született az elmúlt hétvégén a Soproni Ligában. Ennél kevesebb csak az első és a második fordulóban volt. Két és fél gól esett mérkőzésenként. Kiegyensúlyozottnak bizonyult szeptember utolsó fordulója. Négy pályán diadalmaskodott az otthon játszó csapat. Kaposvár - Siófok 1–0, KTE - Debrecen 3–0, Paks - Győr 2–1, Vasas - ZTE FC 3–1. Egy döntetlen született: a Budapest Honvéd 1–1-re végzett az Újpest ellen. Az idegenbeli sikerek száma három. REAC - Haladás 1–2, Diósgyőr - Fehérvár 0–1, MTK – Nyíregyháza 1–2. A Diósgyőr és a Siófok nem rúgott gólt, előbbi viszont már 180 perce képtelen a góllövésre. Két gólnál többet csak a Vasas és a Kecskemét lőtt, hármat-hármat. Egészen elképesztő a Soproni Liga döntetlen-szériája: a 2008/2009-es szezon 72 mérkőzéséből 16 döntetlen született, ebből pedig csak a Debrecen - Haladás lett 2–2, az összes többi 1–1.

A góllövőlistát a 9 gólos győri Bajzát Péter vezeti, második a paksi Tököli Attila és a nyíregyházi Apostu Bogdan 8-8 találattal. Rajos Gábor - holtversenyben - a hatodik öt góllal.

Nézők

Most is kevesen, 22.050-en látogatottak ki a nyolc találkozóra. Ez mérkőzésenkénti 2.756 fős átlagnak felel meg. A legtöbben a Fáy utcában voltak. A múlt héten elhunyt Illovszky Rudolf emlékének is adózók 5.000-en nézték a Vasas - Zalaegerszeg mérkőzést. Az „átlagnézőszám tabellát” 6.700 fővel a Rohonci út vezeti, 5.120 fővel a debreceni Nagyerdő a második, 4.475 fővel a Szusza-stadion a harmadik. A sort - alig ezer fő feletti átlaggal - a Budai II László-stadion és a Hungária körút zárja.

Lapok, érdekességek

Szerencsére fokozatosan csökkent szeptemberben a durva jelenetek száma a pályán, így a kilencedik körben egyszer sem kellett piros lapot kiosztaniuk a játékvezetőknek. Tizenegyes viszont öt is volt, és mind be is ment. A Paks mérlege kettőből kettő volt, a Halié, a Zetéé és a Nyíregyházáé egyből egy.

Haladás

Az idegenbeli táblázaton elfoglalt helyezésén javított első győzelmével a Haladás. Ráadásul Rákospalotán 46 év után sikerült újra nyerni. Az első osztályban sem mostanában volt az utolsó siker. Ezt megelőzően 2003. november 22-én Fehérváron nyertek a zöld-fehérek 2–1-re Kaj és Tüske góljaival.

Kenesei másodszor talált be büntetőből, így összesen már négy gólnál tart. Vörös Péter - a Magyar Kupa után - a bajnokságban is gólt szerzett, így Ő a hetedik Hali-játékos, aki részt vállalt a 18 rúgott gólból. Rózsa Dániel kilenc NB I-es mérkőzésen hét gólt kapott, azaz eddig Ő a legjobb kapus, és az előtte játszók a legjobb védelem a Soproni Liga 2008/2009-es szezonjában.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!