Sikeresek a HVSE utánpótlás csapatai

Az Illés Béla Football Akadémia mellett a Haladás VSE labdarúgó utánpótlás-szakosztálya is ontja a tehetségeket. Honlapunkon folyamatosan figyelemmel követhetik a fiatalok eredményeit. Eddig csupa jó hírről számolhattunk be.

Nyolc helyett tíz

A Magyar Labdarúgó Szövetség előírásának értelmében egy, a Soproni Ligában induló együttesnek nyolc együttest kell - minimálisan - indítania a különböző korosztályos bajnokságokban. Szombathelyen azonban tíz csapatot neveztek - tájékoztatta a Haladás hivatalos honlapját Artner Tamás, a HVSE utánpótlás labdarúgó szakosztályvezetője.
- A feltételek adottak, és már fiatal korban is nagyon jó, ha versenyszerű keretek között futballozhatnak a gyerekek – állítja Artner.

A korosztályok átrendeződése

Fájdalmas pont volt a szombathelyi futballban a nyári osztályozó az U19-es korosztály számára, hiszen egy figyelmetlenség miatt nem juthattak fel a fiatalok az első osztályba. Abból az U19-es korosztályból, akik megnyerték a bajnokságot (HVSE "A" néven), többen elkerültek Szombathelyről: a felnőttek között is bemutatkozó Hujber Gábor kölcsönbe Ajkára, Pölöskei Péter pedig a Ferencvároshoz igazolt, de Sümeghy Zoltán sem játszik már Szombathelyen.

A csapatok és edzőik

A másodosztályban, az Észak-nyugati csoportban játszó HVSE "A" csapatát Schäffer István dirigálja. Az ugyanitt, az U19-esek között szereplő Haladás-IBFA tagjai azok, akik az Akadémián az 1992-es korosztályba tartoznak és nem férnek oda az NB III-ban induló csapat keretébe. Őket Catalin Azoitei irányítja. Ezzel a bajnokságban "párban" játszanak az U17-esek. Itt a HVSE "A" együttesének munkájáért Takács Gábor felel, míg Nagy József és Marton Róbert az 1993-as, tehát még csak U16-os akadémistákért.

Az utánpótlás-együttesek közül az első osztályban az U15-ös és az U13-as együttesek szerepelnek. A nyugati-csoportban az idősebbeket a Horváth Ádám-Bakos Roland páros irányítja, míg az U13-asokat (HVSE néven, bár ők még csak 1996-os születésűek) a Bánfalvi Zsolt-Bánfalvi Attila edződuó.

Ugyanebben a korosztályban a második vonalban is szerepelnek szombathelyiek. Az U15-ösöknél indul HVSE-IBFA néven a Koman Vladimir-Farkas Péter edzette 1995-ös korosztály, míg Haladás "B" néven az 1994-esek, akiket a tavaly még a feljutásban aktív részt vállaló Hegyi László irányít. Az U13-asoknál a HVSE "A" csapatát (ők még csak 1997-esek) Németh Szabolcs vezeti, míg a HVSE "B" együttest (1996-osok) Iszak Sándor.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!