Nyögvenyelősen nyert a Hali II.

Sokáig nem sikerült feltörni a bajai reteszt. Szakály talált be végül.

Jegyzőkönyv

Szombathelyi Haladás II. - Bajai LSE 1-0 (0-0)

Rohonci út, 150 néző. Vezette: Becséri D. (Becséri G., Hima)

Haladás II.: Gőcze - Horváth D., Zsirai (Jagodics, 62.), Devecseri, Nagy Z. - Szeles, Szakály, Hanzl (Németh M., 69.), Kalász (Kaiser, 84.) - Czafit, Ugrai.

Gólszerző: Szakály (70., 1-0)

Gyenge első félidő

A negyedik forduló szombathelyi mérkőzésén a nullapontos Baja volt a Haladás II. vendége. A tabellán elfoglalt helyezés alapján vasi rohamokat várt volna a Rohonci út közönsége, azonban ez az első félidőben elmaradt. Többet birtokolta a labdát Tóth László együttese, de a kapu előtt elfogyott a tudomány.

Zenghetett az öltöző a szünetben

Fordulás után egy teljesen más felfogásban futballozó Hali II. jött ki. Beszorították a vendégeket a második félidő elején a szombathelyiek, és sok helyzetet alakítottak ki. Ugrainak egyéni alakítás és szabadrúgás után is volt lehetősége gólszerzésre, de ezeket a vendégkapus hárítani tudta. A 59. percben egy csúnya törlesztés után megfogyatkozott a Baja.

Csak megjött a gól

A 70. percben született meg a várva várt zöld-fehér találat. Egy szép kiugratás után az alapvonalról érkezett középre a labda, amit Szakály Attila négy lépésről váltott gólra, 1-0.

Ezúttal kevésbé volt ötletes a csapat, de végre sikerült nyerni a Rohonci úton is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!