Simán nyert a Haladás II.

Nyert a Csákvár is, így továbbra is fej-fej mellett halad a két csapat.

Jegyzőkönyv

Szombathelyi Haladás II.–MTE 1904 4–1 (2–0)

Rohonci út, 150 néző. Vezette: Lakics (Huszár, Szalai).

Haladás II.: Mursits - Kalász, Jagodics, Devecseri, Farkas - Nagy B., Sipos, Ugrai (Szeles, 78.), Skriba - Czafit (Nyírő, 85.), Gyurján (Tóth L., 69.).

Gólszerző: Czafit (17., 1-0), Skriba (33., 2-0), Jagodics (63., 3-0), Tóth L. (88., 4-1).

Sima volt

A Haladás II. helyzetek sokaságát kidolgozva, magabiztosan győzte le az alsóházban tanyázó mosonmagyaróvári együttest. Az első félidőben Czafit Richárd és Skriba Máté találataival szerzett megnyugtató előnyt a zöld-fehér csapat. Czafit egy szöglet után, Skriba büntetőből volt eredményes. Szünet után újabb 11-est kapott a Hali, de Skriba lövését szögletre ütötte a vendégek kapusa. A sarokrúgásra azonban Jagodics Márk érkezett pontosan és az ő góljával már három volt közte. Ekkor ráadásul emberelőnyben is volt már Tóth László együttese. A 65. percben szépíteni tudott a vendéggárda, ráadásul negyedórával a meccs vége előtt Jagodics is a kiállítás sorsára jutott, utolsó emberként szabálytalankodott. Ennek ellenére inkább a Hali II. maradt támadásban és a hajrában Tóth László megszerezte a csapat negyedik gólját, így 4–1-re győzött a fakó. A Csákvár is be tudta gyűjteni a győzelmet, így mindkét csapat 53-53 ponttal áll az NB III Bakony-csoport első és második helyén.

Jók: Kalász, Devecseri, Farkas, Sipos, Czafit.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!