Mészöly Géza büszke a csapatára

Mátyus János inkább elfelejtené a meccset, pedig vasárnap Rómában még összefutott Rocchival.

Mészöly Géza: Büszke vagyok a csapatra! A félidőben összenéztünk, és azt mondtam a srácoknak: tudtok gólt-gólokat rúgni! Bármennyire is jó fizikummal rendelkeztek az ellenfél tagjai, játékban jók voltunk. Változtattunk a szerkezeten, nagyon kellett a második játékrészre Rocchi rutinja. Nem ő lőtte a gólt, de remek volt a meccselése. Tettünk a szerencsénkért, hihetetlen sokat dolgoztunk, fantasztikus volt a teljesítményünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy hátradőlhetünk, még egyáltalán nem értünk célba. Fantasztikus este ez nekem és a Haladás-szurkolóknak, erre a mentalitásra lesz szükségünk a két hátralévő fordulóban is.

Mátyus János: Jó, hogy volt egy kis idő a lefújás és a sajtótájékoztató között. Sok sikert kívánok a Haladásnak! Remek meccs volt, ami tulajdonképpen a kezünkben volt, de a második félidőben történt egy kis változás. Sok lehetőségünk maradt ki, így szeretném minél hamarabb elfelejteni a mérkőzést, és készülünk a keleti derbire. Amikor az edzők "bizonyos" körülményekre hivatkoznak, azt szánalmasnak tartom, de a második Haladás-gól előtti szituációnál hibázott Solymosi, ahogy én is többször hibázom. Rocchival az elmúlt vasárnap Rómában találkoztam egy meccsen, ma pedig ő pecsételte meg a sorsunkat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!