Radó háromszor köszönt be a kékeknek

Szabadrúgásból, büntetőből és akcióból is eredményes volt a Haladás csatára.

Szeles idő és szemerkélő eső fogadta a ZTE szombathelyi vendégjátékát. A mieink Rózsa - Schimmer, Devecseri, Fehér, Katona - Iszlai, Szakály - Városi, Nagy O., Halmosi - Radó tizeneggyel kezdtek. Lőrincz Emil a Czirjék - Króner, Fodor, Farkas, Nagy Z. - Horváth A., Bailo, Szöllösi, Grbic - Babati, Délczeg összetételű gárdát küldte pályára.

Inkább a hazaiak térfelén folyt a játék, de igazán nagy gólhelyzetet nem sikerült összehozni. A középpályánk védekező feladatait újabb páros, ezúttal Szakály és Iszlai igyekezett megoldani. A jekatyerinburgiak elleni hétfői meccsen pályára lépő afrikai légiós már a múlté: az ausztriai meccs előtt még úgy nyilatkozott, hogy ő szabadon igazolható, aztán mikor a vezetők jelezték, hogy továbbra is tesztelnék, akkor már "igényekkel állt elő" a fiú...

Szombathelyi Haladás - ZTE
A képen csak a Hali egyik legnagyobb értéke, Cucu bal lába nem látszik...
Vágvölgyi Bálint

A mezőnyfölény ellenére egy Rózsa-kijövetel kellett ahhoz, hogy megóvjuk kapunkat a góltól: a válogatott kapus remekül élt együtt a játékkal akkor, amikor Délczeget kiugratta volna Babati. A negyvenedik percben mégis megszereztük a vezetést: Radót buktatták 24 méterre a kaputó. A sértett állt a labda mögé és jobbal elegánsan a sorfal felett a jobb alsóba tekert.

Szünet után jött a Schimmer-Iszlai-Városi-Nagy O. négyes helyére Dvorschák, Varga G., Jancsó és Zamostny. Az 56. percben Radó tört be a 16-oson belülre, ám akasztották: a játékvezető pedig partjelzői segedelemmel a 11-es pontra mutatott. Czirjék elrepült balra, Radó pedig a léc alá pörgetett. Nagyon megtetszett neki a panenkázás, a Király Kupán is megmutatta, hogy megy ez neki. A 61. percben Katona és Szakály helyett Rácz és Farkas érkeztek. Két perc múlva gólt ért el a Zete is. Egy bal oldali beadás után számunkra szerencsétlenül csúszott meg a labda, az éppen a 16-oson álló Babati elé esett, aki kilőtte a bal alsót, 2-1. A 66. percben Fehért Angyal váltotta, majd két perc múlva Devecserit Zsirai.

A 81. percben szép akció indult Dvorscháktól, ő is kapta vissza ziccerben a labdát, de Czirjék kipiszkálta a bal alsóba tartó labdát. A 84. percben Radó-Zamostny-Radó háromszög után utóbbi laposan lőtte ki a bal alsót, ezzel lett 3-1.

Végig jobb volt a Hali, nem volt kétséges a végeredmény. A kérdés inkább az, hogy ha Radóért visszautasíthatatlan ajánlat kap a klub, tudjuk-e pótolni a támadót.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!