Halmosit kölcsönvenné a Debrecen?

A Nemzeti Sport információi szerint a bajnok ismét kinézte magának a Haladás válogatott szélsőjét.

A Nemzeti Sport értesülései szerint Halmosi Pétert kölcsönvenné a BL-selejtezőkre készülő magyar bajnok és kupagyőztes DVSC-TEVA a Haladástól.

A középpályásként és védőként is bevethető válogatott labdarúgó korábban már játszott Debrecenben, most kölcsönbe szerződtetné a DVSC az európai kupaszereplés idejére.

A Nyugat.hu Haladásos forrásból úgy értesült, hogy a klubhoz nem érkezett hivatalos megkeresés Halmosi kölcsönvételének ügyében és a Haladás amúgy sem adja kölcsön egyetlen meghatározó játékosát sem, hiszen a következő bajnokságban szeretne nemzetközi porondon való indulást érő helyen végezni, és éppen ideje lenne egy Magyar Kupa győzelemnek is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!