Három kérdőjel a Honvéd elleni kezdőcsapatban

Korolovszky visszatér, Kovács és Kenesei viszont kihagyja az idei utolsó bajnokit.

Az OTP Bank Liga 17. fordulójának nyitómeccsén, pénteken este hat órától a dobogóra hajtó Budapest Honvéd otthonában szerepel a Haladás Sopron Bank.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Korolovszky Gábor felépült, Kovács István és Kenesei Krisztián azonban továbbra sem állhat Aczél Zoltán edző rendelkezésére, így a zöld-fehérek várhatóan a Rózsa – Schimmer, Guzmics, Korolovszky, Tóth P. – Sluka (Nagy I. G.), Iszlai (Búrány), Rajos, Sipos – Halmosi – Vujovics (Oross) összeállításban lépnek pályára Kispesten.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!