Három szombathelyivel juthat ki az EB-re az U17-es válogatott

A nemzeti csapatnak tagja az Illés Béla Football Akadémia három játékosa, Kovács Tamás, Németh Márió és Medgyes Zoltán is.

A magyar labdarúgó U17-es válogatott hétfőtől Telkiben készül az Európa-bajnoki selejtező hazai rendezésű elitkörére, ma pedig megkezdi szereplését a tornán. Amennyiben a csoport élén végez Pisont István együttese, kijut a nyolc csapatos szlovéniai Európa-bajnokságra. Ehhez a selejtezőben szintén csoportgyőztes orosz és belga, valamint a harmadik helyen továbbjutó walesi korosztályos csapatot kell megelőzniük a mieinknek.

A nemzeti csapatnak tagja az Illés Béla Football Akadémia három játékosa, Kovács Tamás, Németh Márió és Medgyes Zoltán is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!