Ma délelőtt szembesítésen kellett megjelennie Aczél Zoltánnak, a Haladás Sopron Bank vezetőedzőjének. A szembesítés fél 11-kor kezdődött és délután 1 óráig tartott a Központi Nyomozó Főügyészség budapesti székházában.
Aczél és két ügyvédje a sajtónak csak röviden értékelték a történteket. A védelem hasznosnak ítélte a szembesítést, ám egyelőre semmilyen részletet nem árultak el.
A Rangado.hu portál értesülései szerint csak Sütő Lászlóval szembesítették Aczélt, ezt az információt Czeglédy Csaba ügyvéd megerősítette.
Aczél elmondta, megkönnyebbült, számára nem volt vészes a szembesítés.
– Küzdök az igazamért és a családomért – mondta a tréner.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!