Hat szombathelyi az U19-es válogatottban

Tóth Martin gólt lőtt a Vasasnak.

Pisont István, az őszi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő U19-es magyar labdarúgó-válogatott szövetségi edzője a hét elejére edzőtáborozást hívott össze Telkibe, melyen az 1996-os születésű korosztály 25 játékosa vett részt.

A szakmai stáb hétfői és a keddi edzéseket követően szerdára két mérkőzést kötött le, a Ferencváros ellen zömében azok léptek pályára, akik eddig kevesebb válogatott programon vettek részt, míg a Vasas ellen a nagyobb válogatott rutinnal rendelkezők játszottak. Az első mérkőzést 3-2-re, utóbbit pedig 3-1-re nyerte a nemzeti csapat.

Az Illés Béla Football Akadémiát Hirschler Bence, Jancsó András, Rácz Barnabás, Tóth Martin, Grabant Bence és Bölcsföldi Milán képviselte, Tóth Martin gólt rúgott a Vasasnak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!