Csákváron csapott össze a szombathelyi Haladás és az Aqvital FC Csákvár vasárnap. Mindkét együttes vereséggel kezdte a 2023-24-es szezont, így a Nemzeti Sport tudósítója szerint különös jelentőséggel bírt a mai találkozásuk: amelyik csapat nyer, kiegyenesedhet, a vesztes azonban azonnal lépéshátrányba kerül a riválisokkal szemben.
Mint tudósításukban írják, a Haladásé volt az első helyzet, Horváth Rajmund a jobb oldalról támadt, 10 méterről lőtt, de Pécsi bravúrral kiütötte a labdát. A 9. percben összefejelt Bosnjak és Tamás Nándor, melynek következtében megsérült a Haladás játékosának orra, helyére Doktorics érkezett.
Az első negyedórában jobban pörgött a Haladás, a kissé agresszív játék pedig nem tetszett a Csákvárnak, de még így sem sikerült gólt lőniük. A 21. percben jött az első gól, a Csákvártól, tizenegyesből. Aztán sikerült is megtartaniuk a vezetést, a szünet előtti percekben két parádés góllal magabiztossá tették előnyüket.
A szünet után már a biztonságra helyezte a hangsúlyt a Csákvár, de a negyedik góllal végleg elvarrta a szálakat. A hajrában ugyan kozmetikázott az eredményen a Haladás, ám már esélyese sem volt a pontszerzésre. A Haladás dicséretére szól, hogy a nagy hátrány ellenére sem adta fel, s az utolsó percekben sikerült elfogadhatóvá tenni a vereséget – írja a Nemzeti Sport.