Ikszelt Szegeden a Haladás

Nem sikerült megtartani a megszerzett vezetést.

LABDARÚGÓ NB II

25. FORDULÓ

SZEGED-CSANÁD GA–SZOMBATHELYI HALADÁS 1–1 (0–1)

Szeged, Szent Gellért Fórum, 2200 néző. Vezette: Takács Tamás (Rózsa Dávid, Ring Kevin)

SZEGED-CSANÁD GA: Molnár F. – Kővári, Temesvári, Pejovics, Bencze M. – Farkas A., Kovács M. – Csoboth (Dobos Á., 68.), Horváth K., Kóródi (Haruna, 68.) – Gajdos (Gréczi, 84.). Megbízott vezetőedző: Andorka Péter

HALADÁS: Rózsa – Simut, Guzmics, Bosnjak, Tarján – Tóth M. (Monori, 90.), Csilus, Holdampf, Stieber A. (Szekér, 61.), Szíjjártó (Horváth R., 73.) – Lencse L. Vezetőedző: Németh Szabolcs

Gólszerzők: Horváth K. (79., 11-esből), ill. Tóth M. (29.)

Nagyon jó iramban, agresszíven kezdődött a mérkőzés, bár helyzet kevés volt. A 23. percben Horváth Krisztofer nagyjából egy méterrel a jobb felső mellé tekert 24 méteres szabadrúgás után.

Ehhez képest teljesen váratlanul a 29. percben vezetéshez jutott a Haladás: Pejovics gólt fejelt, de lesről tette, majd jobb oldali támadás után Tóth M. elé került a labda, aki középről, 11 méterről lőtt, a labda egy védőn gellert kapott, és Molnár F. kezei mellett a hálóba vágódott, 0–1.

A találat megfogta a Szegedet, pontatlanná vált a játéka, a szünet előtt azonban mégis egyenlíthetett volna, amikor Horváth K. remek passza után Kóródi a kaputól nyolc méterre fejelhetett, de eltévesztette a jobb felső sarkot.

Megnyomta a második félidő elejét a Szeged, de erre szükség is volt az osztály egyik legjobb védelme ellen. Egy szép támadás után Lencse lövőhelyzetbe került a 16-oson belül, ám rossz megoldást választott, a másik oldalon pedig Rózsa védett bravúrral Horváth K. közeli lövése után.

A 78. percben Gajdost megrúgták a 16-oson belül, 11-es! Horváth K. rövid nekifutás után a jobb alsóba lőtte a labdát, 1–1.

A 87. percben Lencse passzából Tóth M. a felső lécet találta telibe, majd Temesvári fejelte keresztbe a labdát a kapu előtt, nem érkezett rá támadó. Még Benczének is volt egy lövése, végül igazságos döntetlennel ért véget a két jó csapat meccse - tudósít az nso.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!