A magyar U21-es labdarúgó válogatott számára még két mérkőzés van hátra az Európa-bajnoki selejtező sorozatból. A mieink szeptember 6-án az íreket, négy nappal később Liechtensteint fogadják. Róth Antal szövetségi edző együttese szerdán az északírek elleni mérkőzéssel készül az összecsapásokra, a találkozót Tatabányán, a Grosics Gyula Stadionban rendezik - adta hírül az MLSZ.
A nemzeti csapat keretébe ezúttal is meghívót kapott a Szombathelyi Haladás középpályása, Iszlai Bence és csatára, Radó András. Előbbi játékos azonban sérülés miatt nem tud elutazni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!