Jó formában lévő csapatok csatája

Pénteken Székesfehérváron, az újonc Puskás Akadémia vendége lesz a Szombathelyi Haladás.

Pénteken délután öt órától a Puskás Akadémia vendégeként lép pályára Székesfehérváron a Szombathelyi Haladás az OTP Bank Liga 23. fordulójának nyitómérkőzésén. Nem vár könnyű találkozó a zöld-fehérekre, hiszen az újonc felcsútiak nagyszerű formának örvendenek, legutóbb a Diósgyőr otthonában arattak 3-2-es győzelmet, egy héttel korábban pedig 4-0-ra verték a Mezőkövesdet. Olyan remek támadók fogják rohamozni a Hali kapuját mint Lencse, Tischler, Czvitkovics vagy éppen Gallardo, akikre Artner Tamás szerint nagyon oda kell majd figyelni.

- Két jó formában lévő együttes találkozik egymással, hiszen mindkét gárda hét pontot szerzett az utolsó három mérkőzésén - kezdte a Haladás vezetőedzője. - A felcsútiaknak magyar viszonylatban extra támadóik vannak Lencse és Tischler személyében, a támadó középpályásaik is nagyon veszélyesek, elég, ha csak Czvitkovics, Polonkai, Gallardo vagy Szakály Dénes nevét említem. Nagyon oda kell figyelnünk ezekre a játékosokra. Úgy gondolom, hogy abszolút háromesélyes a találkozó. Nagyszerű pályán fogunk játszani, igazából csak a szurkolók fognak hiányozni, hiszen a felcsútiak mérkőzéseire kevés néző látogat ki. Két játszó csapat lép pályára, úgyhogy egy jó iramú, remek mérkőzést várok – mondta Artner Tamás.

A Szombathelyi Haladás várható kezdőcsapata:

Rózsa – Fehér, Guzmics, Tóth P., Bosnjak – Simon, Iszlai – Nagy G., Németh M., Halmosi – Radó.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!