A történet 1980-ban kezdődött. A kis Büki Petikét ekkor vitte ki édesapja először Haladás-meccsre. A négyéves kisfiú persze még a szabályokkal is alig-alig volt tisztában, de a légkör, a Rohonci út varázsa nyomban magával ragadta. Petikéből Peti, majd Péter lett, barátai Pumesznek szólították. A Joskar-Ola lakótelepen élő ifjú drukker alig várta a szombat délutánokat, a 9-es buszt, amely elvitte a szentélybe.
– Édesapámmal a B-közép alatt volt a helyünk – fölöttünk a szurkolótábor! Már az első alkalommal magával ragadott a hangulat: éneklés, buzdítás és pénztárszalagok! Osztálytársammal aztán egyre feljebb merészkedtünk, és amikor meghallottuk, hogy milyenek a „Túrák”, elhatároztuk, hogy mi is csatlakozunk a fiúkhoz. Eleinte csak közeli városok jöttek szóba, később aztán már mindenhová! Mit mondjak, remek utak voltak! Dogs Elite néven szurkolói csoportot alapítottunk, végigturnéztuk az egész országot. Voltak kemény szituk, olykor a hatósággal is adódott problémánk, de összességében szép emlékeket őrzök a „kirándulásokról”. A nevek, a sulik, a munkahelyek, a szerelmek jöttek-mentek, de a Haladás szeretete nem változott, soha nem is változik meg – eleveníti fel első üzenetében az elmúlt évezred történéseit Pumesz.
Fiatalság, bolondság! – tartja a mondás. A szurkolók is „kiöregedtek”, a srácok felnőtt férfiakká váltak, és mindenki elkezdte a saját útját járni.
– Valamennyien „megkomolyodtunk”, ám ettől függetlenül a Haladás ott él a szívünkben. 2010-ben elköltöztem Kecskemétre, itt családot alapítottam, és jöttek a gyerekek. Botond két-, Botos egyéves. Feleségem testvére már régóta Barcelonában él, itt üzemeltetett három éve egy éttermet. Amikor találkoztunk, egyre gyakrabban beszélgettünk arról, hogy mi is követjük őt. Nem volt egyszerű meghozni a döntést, ám a sok ébren töltött éjszaka után kialakult egy közös vállalkozás létrehozásának lehetősége. Sógorom nagyszerű ember, mindenben támogatott minket, és persze neki is jó volt, hogy feleségem vendéglátást tanult, majd tanított, így rengeteg tapasztalattal rendelkezik. Tavaly májusban elkezdtük a hivatalos papírok intézését. Mit mondjak, a spanyolokra sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy fürgén intéznék ügyes-bajos dolgaikat… Jó egy hónapot kellett várnunk a dokumentumokra – folytatja, majd megszakad chatelésünk, ugyanis Péternek nyelvórára kell rohannia.
A spanyolok nagyon rendesek
– Este leszek megint, most várnak a pakisztáni és indiai osztálytársaim – áll a rövid üzenetben.
Délután aztán folytatjuk virtuális beszélgetésünket. A nyelvóra után még volt némi hivatalos intézni való, de immár újra a gépnél Pumesz.
– A spanyolok alapvetően nagyon rendesek, segítőkészek. A szabályokat olykor nem veszik komolyan, viszont vannak olyan rendelkezések, amelyekkel nem ismernek tréfát. Például csak olyan külföldiek telepedhetnek le, akik munkaszerződéssel rendelkeznek. Ha dolgozol, megkapod az adószámod, lehet albérleted, bankszámlád. Ha valaki „feketén” van kint, könnyen pórul járhat, hiszen például az egészségügyi ellátást horror árakért lehet igénybe venni. Egy foghúzás 2000 eurót kóstál… Azonban, ha megvannak a szükséges papírjaid, akkor minden rendben, egyszerűen hagynak élni! Fizesd be a járulékokat, az adót, és akkor a kutya sem zavar! Hozzáteszem, hogy ezek a közterhek nem olyan durván magasak, mint otthon. Itt valóban támogatják a vállalkozókat, sokkal könnyebb megvalósítani az álmaidat, mint odahaza. A spanyol állam biztosít nekünk nyelviskolát (spanyol, katalán), a gyermekeimnek pedig katalán bölcsődét. És mindezt teljesen ingyen, pontosabban azért, mert itt van a vállalkozásom, és itt adózom. Amíg mi suliban ülünk, a gyerkőcök bölcsiben – summázza az elmúlt hónapok tapasztalatait Péter, aki megint eltűnik néhány percre. Mint kiderült, az étterem ügyében intézkedik…
– Mindig közbejön valami… Az étterem persze sok intézni valóval jár, de megéri a fáradozást, mert egyre népszerűbb a hely. Vannak már visszajáró vendégeink, elsősorban katalánok. De előfordult már, hogy egy argentin hölgy is nálunk ünnepelte a születésnapját baráti társaságával. Magyarok is felkeresnek minket, főleg, amióta kint vagyunk a feleségemmel. Az étlapunk igazi magyaros ételeket tartalmaz: gulyás, lángos, lecsó, ahogy Puskás Öcsi bácsi szerette! Aztán most már pacal is rendelhető: Kocsis Sándor fia említette, hogy édesapja kedvence volt, így mi is felvettük az étlapunkra. De készítünk vaddisznópörköltet, házi savanyúságot, Rákóczi túróst, dobos tortát – mind-mind hazai alapanyagokból. Az étterembe belépve gyakran hallatszik magyar zene, Bill Kapitány (Deák Bill Gyula) szól halkan. Aztán a vendégeket, míg várnak az ételre, felhívom a kiállítás megtekintésére. Szerencsére nagyon sokan kaphatóak erre, rengetegen imádják a futballt. De mindjárt meglátod, miről is beszélek – zárja sorait Péter.
A mágikus magyarok
És valóban, csak néhány másodperc telik el, máris potyognak be gépemre a Futballáriumról készített fotók. Az Aranycsapat játékosairól felvételek, festmények mindenütt, de van kép Kubala Lászlóról is, akit mind a mai napig óriási becsben tartanak Katalóniában.
– Az Aranycsapatnak Spanyolországban hatalmas a népszerűsége mind a mai napig, rengetegszer emlegetik a „mágikus magyarokat”, nem úgy, mint, otthon… Nálunk lehetőség nyílik jó néhány ereklye megtekintésére, de dokumentumfilmeket is lehet nézni a legendás válogatottról.
Aztán újabb képállomány érkezik levelező-rendszerembe. Ebből aztán kiderül, hogy nem csak az egykori legendás válogatott focistákkal foglalkozik a tárlat, egy külön helyiséget a Szombathelyi Haladásnak szentelt a vállalkozó.
– Ez csak természetes! Mint mondtam, hiába a több ezer kilométeres távolság, továbbra is élek-halok a Haliért. Halmosi Cucu 13-as meze, vagy Tóth Peti felsője épp úgy a „kiállítás” része, de Király Gabi, vagy Hegedűs Peti dedikált kesztyűje sem hiányozhat a felső szintről. És persze egy csapatkép, amelyen jómagam is szerepelek – küldi az újabb üzenetet egy „szmájli” kíséretében a zöld vérű szurkoló.
Még Majka is...
Néhány percre ismét megszakad a kommunikációnk, de amikor visszatér Péter, nyomban megosztja távolmaradásának okát.
– Majka és Curtis ügynöke hívott: a két rapper kijönne a Barcelona-Manchester City meccsre, és hallottak már a Futballáriumról. Mert, ha még nem mondtam volna, amikor kijöttünk, elhatároztuk, hogy kibővítjük a vállalkozást. Az volt az alapötlet, hogy miután egyre többen járnak ki a Barca-meccseire, erre cégünk intézi a jegyet, a szállást, no, és invitálom a vendégeket az étterembe. Egyre jobban működik a dolog! A kapcsolatrendszer nagyon fontos, ám, miután a tízes-húszas éveimben az idegenbeli túrákon rengeteg ismerősre, sőt, olykor barátra tettem szert, így viszonylag sok emberrel tudtam megosztani, hogy mivel is foglalkozunk. A kortárs drukkerek is lenyugodtak már, a futball szeretete viszont cseppet sem változott. A Futballárium eddig mindenkinek nagyon bejött, voltak vendégeink Londonból, Budapestről, Miskolcról, Zalaegerszegről, és természetesen Szombathelyről is. Barátaim tavasszal érkeznek, várom már a srácokat, mert azért olykor előtör bennünk a honvágy – így Pumesz, aki ismét elbúcsúzik néhány órára: Botondékért kell menni a bölcsibe.
Néhány óra elteltével már üzenet vár a gépemen…
– Hihetetlen arcok a katalánok. Minden házon ott a lobogó, és nem csak nemzeti ünnepeken! Ha csak tehetik, büszkén hangsúlyozzák nemzeti tudatukat. Most jöttem haza, és egy idős úr kutyasétáltatás közben is katalán lobogóba burkolózva battyogott az utcán. Ám szerintem ezen csak én lepődtem meg, a többi helybeli teljesen természetesnek vette a jelenséget. Közben újabb képek érkeznek, az egyiken Dunai Antal, volt válogatott futballista, a másikon Vincze Ottó, a Fradi egykori középpályása, a Sport1 tévé szakértője szerepel. Nyomban érkezik a magyarázat is.
Megy a Sport TV is
– A sportcsatorna a múlt hónapban itt forgatott, és felkerestek minket is Vincze Ottóék. Hamarosan egy külön riportfilmet is készítenek rólunk – nagyon tetszett nekik, amit láttak. Sőt, már kaptam is tőlük megrendelést, hiszen egy kisebb csoport érkezik hamarosan tőlük – áll az üzenetben. Aztán megint egy kis csend, de jön nyomban az indoklás. – Egy magyar családdal beszéltem épp az imént, a 12 éves kisfiú már a Barca akadémiáján tanul és futballozik. Meggyőződésem, hogy hallunk még a srácról. Ha jól tudom, mintegy 2500 magyar él kint Katalónia fővárosában. Mi is ismerünk jó néhányat, az iskolából, a bölcsiből, és most már az étteremből is! Olykor-olykor összejövünk, beszélgetünk, meccset nézünk. Felejthetetlen élmény marad, hogy 2000 kilométerre otthontól, itt néztük a Fradi–Hali bajnokit. Amikor Halmosi berámolta a harmadikat, kis híján „felrobbant” az étterem. Hiába a távolság, a szerelem nem változik – zárja egy méretes Hajrá Hali! „kiírással” többnapos chatelésünket Pumesz…
