Kapushelyzet a Haladásnál

A sérült Rózsa helyett Schüld Máté a keretben.

A Vasas ellen nem csak a mérkőzést, hanem kétszeres válogatott kapusát is elveszítette a Haladás. Egy ártalmatlan szituációban ugrott kapusunknak a Vasas játékosa, súlyos sérülést okozva Rózsa Dánielnek. Bokája eltörött, a térdéről pedig még nincsen pontos diagnózis - számol be állapotáról a Haladás hivatalos honlapja.  Így Gyurján Márton mellett az U19-es csapat kapusa, Schüld Máté alkotja most a felnőttek Jakab Csaba által irányított kapusduóját.

A keret újoncáról az akadémia kapusedzőjét, a Haladás korábbi NB I-es kapusát, Kutasi Csabát kérdeztük:

Pápáról került hozzánk jó öt éve a 2002-es születésű Schüld Máté. Fokozatosan fejlődött: ellenlábasa a ma már az Angliában védő, jelenleg az U17-es válogatottal a világbajnokságon részt vevő Hegyi Krisztián volt. Annak ellenére, hogy nem ő volt az első számú kapus, mindig tudott bizonyítani. Az idei évtől Máté lett az U19-es csapat hálóőre, azóta folyamatosan véd hétről-hétre. Hosszú távon lehet rá számítani: gyors, robbanékony, ruganyos, remek reflexei vannak, egy az egy ellen rendkívül hatékony, az alapvonalon magabiztos. Ahogy ebben a korban minden kapusnak, így neki is az a fontos, hogy letisztulttá váljon.

Hogy a híres szombathelyi kapusiskola továbbra is jól működik, azt bizonyítja, hogy az elmúlt egy évben Senkó Zsombor, Hegyi Krisztián és Kiss Ágoston személyében Nyugat-Európába kerültek a hálóőrök. Azonban ez a kiugró eredmény azt is jelenti, hogy a jelenlegi létszám komolyan megfogyatkozott.

Valóban kevesebben vagyunk most, és a különböző korosztályos bajnokságok versenykiírásai sem mindig segítenek nekünk. Pontos és precíz munkával lehet csak az utánpótlás-csapatok "kapusigényeit" kielégíteni, amit magasabb létszámmal hatékonyabban lehetne megoldani

- fejtette ki véleményét Kutasi Csaba. 

Az U19-es csapat vezetőedzője, Oross Márton is kitért arra, hogy Schuszter Ronald, Illés Bence, Doktorics Áron, Füleki Márk és Szalay Szabolcs után újabb játékos került együtteséből a felnőttekhez. A Nagy Lajos Gimnáziumban tanuló Schüld Mátéról így vélekedik:

Nagyon dolgos, jó szemléletű játékos. Rendkívül szorgalmas, nem feszélyezte az a helyzet, hogy egy ideig Hegyi Krisztián mögött ő volt a második számú kapus. Intelligens, jó versenyzőkarakter, ami már bizonyított is az U19-es együttesben. Fejlődése töretlen, örülök, hogy ha csak a kispadon is, de már ezen a hétvégén megérezheti a felnőttfutball levegőjét. Sok sikert kívánok!

 

A Haladás a Merkantil Bank Liga következő fordulójában most vasárnap 17 órakor fogadja a Nyíregyháza együttesét.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!